h i r d e t é s

Orbán Viktor retteg attól, hogy a szavazópolgárok a végén a sarkukra állnak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán Viktor retteg attól, hogy a szavazópolgárok a végén a sarkukra állnak

2018. március 31. - 10:17

Habár a közvélemény kutatások alapján lefutottnak lehet tekinteni a választást - írja Die Welt

WELT/Christin Brauer AUTOPLAY

Ám van egy tényező, amely fenyegeti a kormány győzelmét. Az egész országban folynak a lázas számítások, miután a Fidesz minden előrejelzés és sikeres mozgósítás ellenére toronymagasabb vesztett Hódmezővásárhelyen. Az ok az volt, hogy igencsak megugrott a részvétel, és az ellenzék sokakat magához tudott csábítani a bizonytalanok, illetve azok táborából, akik nem akartak voksolni. Sokat számított továbbá, hogy az ellenzéki oldalon csupán egyetlen jelölt volt.

De még ha ki is kap április 8-án, a Fidesz marad messze a legerősebb párt, a többiek egyedül nem tudnak kormányt alakítani. A Jobbik és az LMP épp ezért azon van, hogy túllépjen a másik iránt érzett megvetésen. A felmérések viszont azt mutatják, hogy felesleges minden készülődés ez ügyben, a kormánypárt előnye igen jelentős. Ráadásul a baloldalt és a liberálisokat csak gyengíti, hogy a kisebb pártok ugyanazt a szavazóréteget igyekeznek elhódítani, vagyis a fiatal, képzett, városlakókat.

Ugyanakkor az is érthető, hogy miért ideges Orbán.

Először is a közvélemény kutatások általában túlmérik pártját. De ennél sokkal lényegesebb, hogy rendkívül sokat nyom latban, milyen eredmények születnek az egyéni választókerületekben. A szakértők az ellenzék sikerére számítanak akár 25 körzetben. További 40 helyen akkor verhetik meg ezek a pártok a fideszes riválist, ha együttműködnek. Márpedig ha 40 mandátumot elhódítanak, akkor a miniszterelnök már nem tud egyedül kormányozni, és ez a hatalom elvesztését jelentheti számára. (b1.blog.hu)