h i r d e t é s

"Orbán Viktor kínai gyarmattá, vagy inkább orosz kolóniává tenné Magyarországot?"

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

"Orbán Viktor kínai gyarmattá, vagy inkább orosz kolóniává tenné Magyarországot?"

2021. június 18. - 07:24

 

A Fidesz régóta antikommunistának hazudja magát, mégis sorra másolja a keleti diktatúrák módszereit – erről írt Facebook oldalán Fekete-Győr András.

A közbeszédben hetek óta forró témának számító kínai Fudan Egyetem ügyét hozta itt fel, amelyre egyrészt komoly befolyása lehet a Kínai Kommunista Pártnak, másrészt az építésére költött 450 milliárdos hitelt még az unokáink unokái is fizetni fogják. A kínaiak után pedig most újra az oroszokat másolja a hatalom a Momentum elnöke szerint, hiszen a melegellenes törvényüket lemásolták, sőt, sokkal kirekesztőbbé formálták.

– Lassan tényleg csak az a kérdés, hogy Orbán Viktor kínai gyarmattá, vagy inkább orosz kolóniává tenné Magyarországot? – tette fel a kérdést, biztosnak nevezve azt, hogy „minél távolabb a Nyugattól, minél távolabb a szabadságtól”. A párt miniszterelnök-jelöltje egyúttal merész ígéretet is tett, „2022 után hazaküldjük a Kínai Kommunista Pártot és a Fudan egyetemet, felmondjuk Paks2-t, és eltörlünk minden kizsákmányoló, orosz mintára készült törvényt”. (hang.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s

h i r d e t é s