Ön már rég nem lesz Olaszország miniszterelnöke, amikor én még mindig Magyarország királya leszek – mondta nagyjából a régi magyar anekdota nótájára Orbán az EU-csúcs után.

Miniszterelnökünk jól megsértődött a szerinte marha nagy magyar sikerrel zárult brüsszeli EU-csúcson. Márpedig a duzzogás nem kimondottan a győztesek szokása. Matteo Renzi olasz miniszterelnök belengette ugyanis, hogy a 2020-as költségvetésből nem lát Magyarország egy kanyit sem, ha a visegrádiak továbbra is szembemennek az uniós menekültpolitikával. Erre reagált sajtótájékoztatóján Orbán a fent idézett tenorban. Meg azt is mondta, hogy „most először Európában elfogadták a magyar megoldást”. Nos, nem. Sőt, nem és nem.

Egyfelől az angliai munkavállalással kapcsolatos megszorítások az unióra kiterjeszthetőek eztán, ami pont az ellenkezője annak, amit Orbán és visegrádiak szorgalmaztak.

Másfelől Orbán állításával szemben sem húznak kerítést eztán sem az unió köré.

És hát ez a Renzi-ügy sem úgy fest egészen, ahogy azt Orbán láttatni szeretné, lévén az EU 2020-tól esedékes költségvetését már jövőre elkezdik kifaragni.

Tehát a kisebbrendűségi komplexusokból fakadó kivagyiság ilyenkor szinte kötelező emlegetésen túl ezúttal csak annyi Orbán szereplésének a tanulsága, hogy megint nem szerzett barátokat (marad tehát az atyai Putyin). S azt, hogy magának nem szerzett, nyilván a kutya se bánná, de az országnak sem, arra mérget vehetünk. (magyarnarancs.hu)