h i r d e t é s

„Orbán veszélyes játékot játszik”

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

„Orbán veszélyes játékot játszik”

2017. augusztus 09. - 13:15

A demokrácia a szakadék szélén áll Magyarországon, miért nem beszél mégsem erről senki? – ezzel a címmel írt cikket Erika Harris a The Conversation oldalra. - szúrta ki az mno.hu.

A politikatudós szerint Orbán igyekszik magát a magyar nemzet védelmezőjeként bemutatni Fotó: Nagy Béla Forrás: Magyar Nemzet

A Liverpooli Egyetem politikatudósa felidézte azt a 2015. májusi esetet, amikor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke így köszöntötte Orbán Viktor magyar kormányfőt: „Itt jön a diktátor!” A szerző szerint ugyan a megszólítás akkor inkább tűnt poénkodósnak, ma már nem is tűnik annyira helytelen megfogalmazásnak.

Harris úgy gondolja, Orbán nacionalizmusa idegengyűlöletbe csapott át, kormánya letarolta a médiát és a civil szférát, emellett kitartó kritikusa a nyugat-európai multikulturalizmusnak. Szinte undorral írt a 2015-ös migrációs válság során tanúsított orbáni magatartásról.

– Orbán igyekszik magát a magyar nemzet védelmezőjeként bemutatni

– írja a politikatudós, aki szerint az orbáni nacionalista retorika sokszor utal a trianoni békeszerződésre, amelyre

Orbán minden alkalommal emlékezteti az embereket.

Orbán rendszeresen csatázik az EU-val, érezzen bármit, ami szerinte a nemzetállam identitása és integritása elleni támadásként értékelhető

– véli a professzor asszony.

Harris felemlegette, hogy az Orbán-kormány sok print, televíziós és online médiumot szerzett meg, miközben a Freedom House demokrácia-indexe tekintetében Magyarország először sereghajtó a közép-európai térségben.

– A híradások aggodalomra adnak okot, hiszen korrupciós hálózatokról, a közhatalom visszaélésszerű használatáról és a baráti oligarchák közvagyonból való megjutalmazásáról szólnak

– sorolja a politikatudós.

A szerző idézi a pozsonyi Globsec agytröszt figyelmeztetését is, eszerint a magyar kormány határozottan oroszpárti.

A Kremllel kötött barátság eredményeként a magyar kormány az oroszoktól kapott hitelből fejleszti atomerőművét

– írta a professzor, aki szemrehányóan megjegyzi, hogy az EU csak idén áprilisban szállt szembe az illiberális magyar demokráciával.

Felelevenítette a CEU ügyét és a Soros György elleni kormányzati kampányt, amely szerinte

alig leplezetten antiszemita volt

és Sorost

manipulatív és hatalommal rendelkező

emberként ábrázolta.

Harris úgy gondolja, hogy a liberális értékek hasonló kritikáját a világ más populista vezetőitől is hallhatjuk, de Orbán aggodalomra okot adó eset.

A magyar kormányfő egyre durvább retorikája és a demokráciát egyre inkább elvető magatartása, kombinálva demokratikus intézmények lassú, de szisztematikus leépítésével Harris szerint azt bizonyítja, hogy Orbán folyamatosan halad az általa nyíltan tervezett illiberális állam felé.

Szavait így zárta:

– Nem állíthatjuk, hogy Magyarország elhagyja az Európai Uniót, de Orbán veszélyes játékot játszik.

A rövid távú politikai sikerért odahaza kiaknázza a nacionalizmust és támadja az EU-t, miközben elfogadja az onnan érkező forrásokat.

mno.hu