h i r d e t é s

Orbán most a tűzzel játszik

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán most a tűzzel játszik

2021. július 17. - 06:08

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásokat indított Magyarországgal szemben a közelmúltban elfogadott, úgynevezett pedofil-törvény miatt. 

A kép illusztráció! - Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

A brüsszeli bejelentés előtt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter már közölte, a magyar kormány álláspontja nem változott, és nem is hajlandó változtatni rajta. Balázs Péter volt külügyminiszter és uniós biztos azonban úgy látja, Orbán Viktor darázsfészekbe nyúlt, nagyon komoly konfliktust gerjesztett és ezt nem lehet a szokásos pávatánccal ellensúlyozni. A professzor a Hírklikknek azt is elmondta, nem biztos, hogy most beválik a stratégiája, ebből komoly vereség is lehet.

– Az Európai Bizottság előzőleg közleményben tartotta szükségesnek megcáfolni magyar kormányzati szereplők állításait, miszerint ők LMBTQ-aktivistákat és szervezeteket akarnának beengedni az óvodákba és az iskolákba. Gyakran adnak ki Brüsszelben ilyen közleményeket?

– Az sem gyakori, hogy egy kormány ilyen szemérmetlenül ferdíti el a valóságot. Ami most történik, az a mellébeszélés és a csúsztatás iskolapéldája. A törvényben és a hivatalos magyar kommunikációban a pedofíliát összekapcsolják a szexuális mássággal. A kormány pedig mindenütt azzal érvel, hogy Brüsszel azt követeli, engedjék be az LMBTQ-embereket az óvodákba és iskolákba, mert így érvényesülhet a felvilágosítás. Ez égbekiáltó meghamisítása a valóságnak. Ezt senki nem követeli. De nem ez az első eset, amikor Orbán Viktort arra figyelmeztetik, hogy hazatérve Budapestre, ne mást állítson, mint előzőleg Brüsszelben. Legutóbb éppen a német szociáldemokrata politikus, Martin Schulz – az Európai Parlament akkori elnöke – beszélt erről.

– Miért gondolják azt a hatalom képviselői, hogy ezek az ellentmondások nem szúrnak szemet a mai világban, amikor a hírek rekordsebességgel terjednek?

– A média valóban így dolgozik, ez átszövi mindennapjainkat. De emellett az uniós országok diplomáciai képviseletei is naponta jelentik, hogy Magyarországon melyik politikus éppen mit mondott.

– És ettől nyilván nem független, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormány ellen.

– Ez sem meglepő. Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke már három hete bejelentette, ha életbe lép a módosításokkal eltorzított pedofil-törvény, akkor utána ez következik. Hiszen mielőtt Orbán Viktor elment Brüsszelbe, a félévzáró csúcsra, már átnyomta a parlamentjén a jogszabályt és alá is íratta az államfőjével. Az Európai Bizottság ezekre a fejleményekre reagált. 

– A kötelezettségszegési eljárásnak hosszú a menete, most például a kormánynak elvileg két hónapja van, hogy az első levélre válaszoljon. De milyen közvetlen hatása lehet azonnal?

– Az első – felszólító – levélben a bizottság leírja, min kellene változtatni. Azt már korábban egyértelművé tették, hogy ilyen tartalmú törvény nem szerepelhet egy uniós tagállam jogrendjében. Vagy vissza kell tehát vonni, vagy lényegesen módosítani. Ha ez nem történik meg, akkor jön a második lépés: pontosan leírják, miképpen lehet összhangba hozni az uniós normákkal és szabályokkal. A magyar törvény súlyosan sérti az alapjogi charta 21. cikkét, mert diszkriminál. Ha semmi sem változik, egy idő után a bíróság elé kerül az ügy. Orbánék nyilvánvalóan arra spekulálnak, hogy ez messze túlnyúlik a választási időszakon és a jelenlegi propaganda addig jól érvényesíthető a hazai szélsőjobb körökben. Nem veszik észre azonban, hogy most tényleg a tűzzel játszanak, mert ez az ügy annyira súlyos, hogy nem lehet pávatánccal kiegyensúlyozni és nem lehet felülírni egy újabb botránnyal. Ez ugyanis a bevált módszerük, de most nem alkalmazható.

– Pedig a jelek szerint még bíznak benne, hogy győzhetnek.

– E törvény következtében, köztünk élő emberek jogai sérülnek súlyosan, amire Nyugat-Európa és a fejlett világ nagyon érzékeny. Ott már túl vannak azon, hogy a másság bűn, vagy betegség lenne, megtanulták, hogy a társadalomnak együtt kell élnie vele, kezelni és elfogadni. Orbán Viktor darázsfészekbe nyúlt, ez nem olyan játszma, mint amikor a nem létező migránsokat, vagy az Amerikában élő idős Soros Györgyöt támadják, netán Brüsszel ellen akcióznak, amit összefoglalóan a nemzetközi hatalmi centrum és összeesküvés kulcsszavának tartanak. A magyar kormány most egy valódi konfliktust nyitott, amit nem lehet válasz nélkül, a levegőben hagyni. Ráadásul ezzel párhuzamosan folyik az uniós helyreállítási alap szétosztása, de a magyar részt egyelőre felfüggesztették. 17 tagállam terveit már jóváhagyták, július 26-án akarnak a többiekével foglalkozni. Magyarországét viszont a korrupció és egyéb rendellenességek miatt még tovább vizsgálják. Mindebből az is kiderül, hogy a magyar kormány és az unió közötti konfliktus olyan szintre lépett, aminek lehetnek ilyen áttételes következményei is.

– Mára kiderült az is, hogy von der Leyen ugyan elment egy csomó tagállamba, de budapesti útját elhalasztották. Ez olyan jelzés, aminél erősebb nem kell.

– Nem kellene persze szükségszerűen jönnie. Akkor keresné fel Budapestet, ha már csak az utolsó simítások lennének hátra a helyreállítási alap részletein. Vagy az is lehetne a látogatás célja, hogy valamilyen fontos üzenetet hozzon. Ahogy két éve történt, amikor Manfred Weber, az Európai Néppárt német elnöke azért érkezett, hogy ismertesse azokat a feltételeket, amelyek teljesítése esetén a Fidesz a pártcsalád tagja maradhatott volna. Többek között bocsánatot kellett volna kérni, amiért Orbán „hasznos idiótáknak” nevezte őket, le kellett volna szedni az akkor mindenütt virító plakátokat, amelyeken Soros György és a bizottság akkori elnöke, Jean-Claude Juncker volt látható, továbbá békén kellett volna hagyni az akkor még Budapesten működő Közép-európai Egyetemet, a CEU-t. A plakátok eltüntetésén kívül, ezekből semmi sem lett. Ebből láthatták Brüsszelben, hogy Orbánnal nem lehet alkukat kötni, mert nem tartja be azokat. Lehet, hogy most is felmerült a bizottságban, mégis tárgyalni kellene, de ennek csak akkor van értelme, ha van egy közös cél. Mondjuk az, hogy Magyarország szeretne megfelelni az általa is vállalt normáknak és meg akarja kapni a pénzt. Ha viszont nem ez a helyzet, akkor világos, hogy fölösleges a párbeszéd.

– Ön szerint teljesen kizárt, hogy az első pont, vagyis a levél után a magyar kormány változtat álláspontján?

– Ez lenne az egyetlen esélye, mert ezt a homofób törvényt nem lehet kimagyarázni, vagy egy másik üggyel felülírni. Amiket azonban Orbán Viktor és csapata a több hete tartó felzúdulás nyomán eddig lépett, azzal csak tovább élezte a konfliktust. Nincs tehát semmilyen jele annak, hogy tárgyalni akarna. Keményen beásta magát és szeretné ezt a kártyáját a kampányban használni. Azt reméli, ha magáévá teszi a szélsőjobboldal egyik témáját, akkor meglesz az a negyven valahány százalék, amely a hamis választási törvény jóvoltából erős parlamenti többséget eredményezhet számára. Csakhogy egyáltalán nem lehet biztos abban, hogy most jó stratégiát választott. Ebben a forgatókönyvben a vereség is benne van. (Hírklikk)