h i r d e t é s

Orbán: "30 éve itt vagyunk, és a következő harmincban is itt leszünk"

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán: "30 éve itt vagyunk, és a következő harmincban is itt leszünk"

2015. december 13. - 17:41
0 komment

A Fidesz XXVI. kongresszusán újraválasztották pártelnökként Orbán Viktort, aki bejelentette, hogy 2018-ban is elindul a miniszterelnöki székért. 

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszédet mond a párt XXVI., tisztújító kongresszusán a budapesti Hungexpón 2015. december 13-án. - MTI Fotó: Kovács Tamás

Beszédében romokban heverő Európáról, a liberalizmus haláláról és a követendő példaképekről - Kövér László, Schmitt Pál és Matolcsy György -, valamint a fideszesek saját életén túlmutató céljairól is beszélt.

Klasszikus orbáni mondatokkal kezdte meg a percekkel korábban újraválasztott Fidesz-elnök a beszédét a párt 26. tisztújító kongresszusán - miután eldicsekedett azzal, hogy bár az alapítás idején még korántsem gondolták volna, de "Közép-Európa legnagyobb és legsikeresebb politikai pártja a miénk", elmondta, valahogy mindig úgy alakul, hogy bejönnek a Fidesz számításai ("A Fidesznek nem igaza van, hanem igaza lesz"), a többiek pedig csak "lesnek, mint ponty a szatyorban" - írja a HVG.

Elmondása szerint olyan országot vettek át, amire mindenki legyintett a világban, szinte mindenki úgy gondolta, hogy "megyünk a lecsóba a görögökkel együtt". Ehhez képest, a baloldallal szemben a fideszesek megtanulták a gödör első törvényét: "Ha benne vagy, hagyd abba az ásást!", ezért is küldték haza a "markológépet", az IMF-et. Ennek köszönhető az is, hogy "ma már nem ingoványon egyensúlyozunk", hanem szilárd talajt épített a Fidesz. "Már 30 éve itt vagyunk és a következő 30 évben is itt leszünk" - mondott rossz hírt ellenfeleinek Orbán.

"Mindenki lehet boldog, csak a gyáva ember nem" - a szabadság ezért Orbán szerint a bátorsághoz való jog, amivel a Fidesz élt is. Tabunak gondolt dolgokat mondtak ki, majd nemzeti ügyekké emelték ezeket. Ilyen volt a kettős állampolgárság, a rezsicsökkentés, a devizahitelek kivezetése, a rend helyreállítása, a családok támogatása, a bankok és a multik megadóztatása. "A rezsicsökkentés olyan jól sikerült, hogy ma már a szocialisták is odasündörögnek a melegéhez" - mondta.

Bár Magyarországon még divat, Orbán szerint máshol már nem az, hogy nemzeti érzelmű értelmiségiek dolgoznak egy polgári berendezkedésért. Sikerük annak is köszönhető, hogy nem a pártközponból nézik az életet, hanem meghallják az emberek hangját, ennek ékes bizonyítéka a nemzeti konzultáció.

Céljuk a közeljövőben, hogy minden magyar családnak saját tető legyen a feje felett, ezért a lakásépítés ÁFÁ-ját 27-ről 5 százalékosra csökkentik a következő négy évben - jelentette be Orbán Viktor.

Aztán gyorsan eljutott a menekültekhez, látomásos képekben beszélt a "lerohant Európáról", ahol szörnyű állapotok uralkodnak. A miniszterelnök szerint egyértelmű, hogy "invázió" zajlik. Orbán szerint világos, hogy "Európa nem bír el ennyi embert", és az európai ellátórendszer összeomlik ekkora teher alatt. De sötétebb fellegeket is lát Orbán: a terrorveszélyt, hiszen, ahogy mondta, "terroristából egy is sok". A "népvándorlást" összekötötte a növekvő bűnözéssel is: szerinte világos, hogy ahol sok a bevándorló, ott megugrik a bűnözés.

Orbán szerint a bevándorlók "a mélyben építik a párhuzamos társadalmak világát", amivel lépésről-lépésre kiszorítják a mi világunkat. Ennek az lesz a vége, hogy el fogjuk veszíteni Európát. A kötelező kvóta pedig egy meghívólevél a menekülteknek, ami ezért öngyilkosság.

A Soros György-utalás sem maradt el: "Biztonságosan, gyorsan és jogszerűen" akarják betelepíteni Orbán szerint a bevándorlókat Európába a "brüsszeli elit tagjai", és velük tart "hazánk egy híres és hírhedt fia" is, mondta.

"Katonai erények, kereszténység, nemzeti büszkeség" - Orbán szerint ilyesmikből származnak a tolerancia és a szolidaritás értékei. Így Európa csak akkor hiteles, ha abban is hisz, amiből ezek a másodlagos erények származnak.

Európában akkor volt baj Orbán szerint, amikor a kontinens gyenge volt és "őrült gondolatok" fertőzhették meg. Szerinte a nácizmus és a kommunizmus is így nyerhetett teret, ami ma már abszurdnak tűnik, de akkor "komoly emberek könyvtárnyi irodalmat" termeltek ezekről. Orbán szerint az is ilyen őrült gondolat, hogy a nemzetállamokat zárójelbe kell tenni és egy Európai Egyesült Államokat kell létrehozni. De ezeket a "brüsszeli diktátumokat" Orbán nem hajlandó elfogadni, ő a nemzetek Európájában hisz.

"A kényszerbetelepítés nem tetszik a magyar embereknek" - ezért gyűlt össze Orbán szerint másfélmillió aláírás a kvóta ellen. Majd a terrorizmussal, munkahelyek elvételével, Európa és a jövő elvesztésével riogatott: aki ezeket nem szeretné, azt arra kérte, írja alá a petíciót.

Orbán szerint ehhez nemzetállamokra van szükség, és Magyarország áll a feladat elé. A miniszterelnök szerint le kell zárni egy korszakot és nyitni egy újat. Az elmúlt "nagy liberális európai időszaknak" Orbán szerint voltak fontos vívmányai és nagy pillanatai, de ez mára kifulladt. A liberalizmus nem tudja megvédeni az embereket, elveszítette kapcsolatát a valósággal, a politikai korrektségen keresztül korlátozta a közbeszédet.

"A liberális demokráciából nem lett demokratikus liberalizmus" - Orbán szerint a liberálisok bezárkóztak és tehetetlenek az új kihívásokkal szemben. A miniszterelnök szerint bármilyen fájdalmas ez sokaknak, le kell zárni egy korszakot és "erős emberek Európájához" kell visszatérni, ami valóban demokrácia.

Aztán világossá tette, hogy nem két évre vállalta csak a Fidesz vezetését, "ez nem levezetés". 2018-ban ő lesz a miniszterelnök jelölt és azt mondta: "ha nyerünk, akkor a kormány vezetését is újra vállalom". Egy régi nagy kérdését is feltette Orbán: "Miért én állok itt, ha mások is alkalmasak lennének a pártot elnökölni, vagy a kormányt vezetni?", majd ezt viccesen le is csapta: "Elsősorban azért, mert a feleségem megengedte". De azt is mondta, hogy azért ő, mert a járt utat nem akarják a járatlanra cserélni, másrészt pedig most "baj van", ezért is marad.

A belső ellenzéknek üzent, amikor azt mondta, "szép dolog a tehetség, szép dolog a vagányság, szép dolog a fiatalos fickándozás" - de Orbán szerint ha egy közösségről van szó, akkor egy határt nem szabad átlépni és ennek a szabálynak pártelnökként érvényt fog szerezni.

Beszédének vége felé egyéni teljesítményeket is kiemelt: szerinte Kövér Lászlóra mindannyian büszkék lehetünk, mert +kifejezi személyében a magyar nemzet egységét", bár "jókedélyben még vannak tartalékai". De elmondása szerint büszkék lehetünk Schmitt Pálra és Matolcsy Györgyre is, "előbbire, mert az egyedüli alkotmányozó államfő volt. Utóbbira pedig azért, mert a keze alatt a Magyar Nemzeti Bank tényleg az lett, ami: magyar, nemzeti, bank".

Orbán a Fidesz nagyívű pályáját igyekezett bizonyítani Kövér, Matolcsy és Schmitt kiemelésével. De a patinás névsor mellett fontosnak nevezte, hogy "a XXI. századra fazonírozott nemzeti érzelmű fiatalok" is megjelenjenek a pártban.

"Mit akarunk még?" - kérdezte Orbán Viktor, ami szerinte azért releváns kérdés, mert már évek óta ők a "robosztus kormánypárt". Nem "világbékét, vagy galaktikus boldogságot", mert az csak az amerikai filmekben érvényes válasz, és különben is, "Andy szerint ma már az sem elég". A miniszterelnök ennél "mélyebb" választ adott: szerinte a Fideszhez azok tartoznak, akik hisznek abban, hogy saját életükön túlmutató dolgokat szolgálnak: "családunkat, hazánkat, Isten országát". Ez a "titkos szolgálat", amiről "férfias szeméremből" nem sokat beszélnek Fideszben, de Orbán szerint ez mindenki tudja.

A beszéd lezárása a szokásos forgatókönyv szerint zajlott: a "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!" felkiáltást vastaps követte.

 

hvg.hu