h i r d e t é s

Olyan jól teljesít az ország, hogy 400-450 forintos sávban maradhatnak a benzinárak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Olyan jól teljesít az ország, hogy 400-450 forintos sávban maradhatnak a benzinárak

2018. május 22. - 07:24

Az elmúlt időszak egyik legnagyobb heti emelkedése volt látható a kőolaj piacán – közölte az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője. 

„A hét az egyik legnagyobb emelkedést hozta az olajpiacon, ilyen jelentős heti emelkedések korábban nem voltak”

– mondta az InfoRádió Üzleti Reggeli című műsorában Pletser Tamás. Ez elsősorban a Donald Trump által bejelentett iráni szankcióknak tudható be. Az elemző szerint jó esély van további áremelkedésre, hiszen ez egy kereslet vezérelte áremelkedés, és a magasabb árak ellenére egyelőre nem látszanak olyan jelek, amelyek csökkenő keresletet mutatnának.

Főként ázsiából származik a keresleti oldal jelentős része, a hírek szerint márciusban Kína rekordmértékű olajmennyiséget importált – emelte ki a szakértő. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai közül Szaúd-Arábia azt nyilatkozta, ha a szankciók miatt csökken az iráni export, akkor megfontolják a termelés növelését.

„Rövidtávon Szaúd-Arábiának igencsak fontos lenne egy magasabb olajár”, hiszen ott 85 dolláros díj mellett van költségvetési egyensúly – tette hozzá Pletser Tamás. „Szükségük van a pénzre, hogy a mostani gazdasági programjukat végrehajtsák” – fogalmazott.

Az olajáremelkedés mellett a magyar autósokat a dollár erősödése is sújtja. Az amerikai hozamszint jelentősen emelkedni kezdett, ami egy komoly tőkeáramlást indított el az Egyesült Államok irányába.

„Valahol a 400 és 450 forint közötti szinten stabilizálódhat majd az üzemagyagok ára”

– véli az elemző. (infostart.hu)