h i r d e t é s

Nyomozás indult Farkas Flórián miatt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nyomozás indult Farkas Flórián miatt

2016. március 01. - 11:23
0 komment

Az Országos Roma Önkormányzatnál történtek miatt Tényi István tett feljelentést, a rendőrség hivatali vesztegetés gyanúja miatt nyomoz - írja a VS.hu.

Tényi István azután tett feljelentést, hogy a Lungo Dromos Vajda László azt állította, Farkas Flórián korábbi ORÖ-elnök, miniszteri biztos „embereket vásárolt ki 250-300 ezer forintért, hogy az ő általa indítványozott közgyűlésen Hegedüs István elnököt elmozdítsák.” 

Vajda egy botrányos közgyűlés után mondta ezt: a rendkívüli közgyűlés előtt Hegedüst kórházba szállították szívinfarktus miatt, ám 27 képviselő kezdeményezésére mégis volt közgyűlés, ahol új elnököt választottak. A szálak elég szövevényesek, Vajda Hegedüs embere.

Pongó Ignác, a szervezet pénzügyi bizottságának elnöke arról beszélt, Hegedüsnek hangfelvételei vannak arról, hogy milyen módon vásárolnak meg képviselőket - például havi 350 ezer forintos szerződéssel csábítottak egy nőt, hogy álljon át „az ő oldalukra.”

Farkas Flórián hívei tagadták a vádakat.

Tényi István - aki számtalan ügyben tesz feljelentést - a bejelentésének alapját több újságcikkből vagy riportból szedte össze. Január 27-én tett bejelentést a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, amely most reagált, hogy hivatali visszaélés miatt nyomozást rendelt el.

 

vs.hu