h i r d e t é s

Népszabadság Kormánykézen a Népszabadság?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Népszabadság Kormánykézen a Népszabadság?

2016. augusztus 04. - 07:59
0 komment

Vélhetően már előre be volt tárazva a GVH-döntés, csak a szakhatósági engedélyre vártak.

prusi.blog.hu

Nem tudom megmondani, hogy ez esetben gyors, vagy lassú volt-e a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mivel ilyen fúzióra még nemigen volt precedens - mondta lapunknak Urbán Ágnes, miután a hatóság közölte: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szakhatósági hozzájárulását követően engedélyezte, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. felett. 

A Mérték Médiaelemző Műhely alapítótagja szerint a hatóság már a kérelem benyújtásától kezdve, július 4-től vizsgálhatta a fúzió körülményeit, s a cégeket, így vélhetően már előre be volt tárazva a GVH-döntés, csak a szakhatósági engedélyre vártak. Ugyanakkor nem lehet megmondani, hogy mennyire volt alapos és átfogó a hatósági vizsgálat - tette hozzá Urbán.

A médiatanács mindössze másfél nappal korábban, hétfőn közölte, hogy megadja a hozzájárulását a megyei lapok felvásárlásához. Való igaz, a GVH döntött már hasonló sebességgel, például 2014-ben épp a Ringier és az Axel Springer fúzióját engedélyezték, azaz ezzel a Vienna Capital Partners médiaportfóliójának létrejöttét. Emlékezetes ugyanakkor, hogy még mielőtt az osztrák üzletember, Heinrich Pecina tulajdonolta médiacsoporthoz került a Népszabadságot és más jelentős lapokat tartalmazó portfólió, a médiatanács 2011-ben megtagadta hozzájárulását az Axel Springer és a Ringier összeolvadásához.

Ezt akkor azzal indokolták, hogy a fúzió "egyértelműen és jelentősen" veszélyeztetné a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését. Akkor tehát még elkerülendőnek tartották a túlzott lappiaci koncentrációt, most ellenben a Mediaworkshöz kerülhet (a Hevesi Hírlap, a Komárom-Esztergom megyei 24 óra, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Új Néplap, a Somogyi Hírlap, a Tolnai Népújság, a Békés megyei Hírlap, Bács-Kiskun megyei Petőfi Népe mellé) a Fejér Megyei Hírlap, a Napló, a Vas Népe, a Zalai Hírlap és a Dunaújvárosi Hírlap is.

Mindez erősítheti az - a lapunk forrásai által újfent megerősített - értesülést, miszerint a Nemzeti Sportot, a Népszabadságot és a Világgazdaságot is kiadó Mediaworks tulajdonosa tárgyalt és tárgyal a kormányoldallal a cégcsoport sorsáról, esetleges kormányközeli médiaportfólióba kerüléséről. Nem tudni, hogy a Spéder Zoltánnal is szoros üzleti viszonyban lévő Pecina találkozott-e már a kormányfővel, ám máig egyik fél sem cáfolta információnk, miszerint találkozót kért Orbán Viktortól a cég jövőjével kapcsolatosan.

nepszava.hu