h i r d e t é s

Német belügyminiszter: sebezhetőek vagyunk

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Német belügyminiszter: sebezhetőek vagyunk

2016. december 01. - 06:57
0 komment

Baljós szavak: Thomas de Maiziére korábban úgy fogalmazott: fel kell készülni, hogy kibertámadásokkal akarják befolyásolni a jövő évi német választásokat.

Forrás: The Asian Herald

Vasárnap több mint 900 ezer Telekom-felhasználó maradt internet és vezetékes telefon nélkül Németországban. A hatóságok bejelentették, hogy bizonyítékaik vannak rá, hogy kibertámadás érte a cégóriást. A német belügyminiszter az eset kapcsán elmondta:

Digitális világban élünk, így ezen a felületen ugyanúgy támadhatóak vagyunk, mint az élet más területein.

Maiziére szerint a vasárnapi esettel új időszámítás kezdődött, muszáj felkészülnünk a hasonló támadásokra. A német politikus egyelőre nem tudja megmondani, hogy ki állt a Telekom hálózatát ért támadás mögött, találgatásokba pedig nem szeretne bocsátkozni. A belügyminiszter korábban, az amerikai választások után nem sokkal úgy fogalmazott: Németországnak fel kell készülnie, hogy az oroszok kibertámadásokkal próbálják majd befolyásolni a 2017-es választásokat. A Bild című napilap felteszi a kérdést, hogy vajon Vlagyimir Putyin már a jövő évi választásokra gyakorol? (ripost.hu)