h i r d e t é s

Nem vesz több műkincset az MNB

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem vesz több műkincset az MNB

2019. január 26. - 08:02

Véget ért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által négy évvel ezelőtt 30 milliárdos kerettel elindított műtárgyvásárlási program - adta hírül az Index.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke - MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az Értéktár program 2018. december 31-én lezárult - tájékoztatta az MNB az Indexet. A program záródátumát honlapjukon és a korábbi közleményeikben is feltüntették.

A program négy évvel ezelőtt 100 millió eurós, azaz mintegy 30 milliárd forintos kerettel indult, ennek felhasználásáról a bank most azt nyilatkozta a lapnak, hogy "az elkülönített keret egésze nem került elköltésre, egyes beszerzési tételek adminisztratív lezárása még folyamatban van, a végső eredményről tájékoztatni fogjuk a sajtót és a közvéleményt."

Műgyűjtési tevékenységet számos jegybank folytat a világban, többek között az Európai Központi Bank (EKB) is rendelkezik saját kollekcióval, amire az MNB hivatkozik is a honlapján. Az Értéktárral kapcsolatban azonban az EKB-nek kezdettől fogva fenntartásai voltak, 2014-től az éves jelentéseikben például azt írták, hogy a program potenciálisan ellentétes a monetáris finanszírozás tilalmáról szóló uniós rendelkezésekkel, ezért szorosan nyomon követik az alakulását. Az Index szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy a programot nem hosszabbították meg - ugyanakkor kérdésükre az MNB azt válaszolta, hogy az Értéktár program befejezésére nem "az EKB vizsgálata nyomán" került sor.

A múzeumi gyűjtemények gyarapítása azonban klasszikusan állami feladat, amit költségvetési forrásokból kellene fedezni, nem pedig a jegybankon keresztül lebonyolítani. További részletek a cikkben olvashatók. (napi.hu)