h i r d e t é s

Nem szüntetik meg az óraátállítást

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Nem szüntetik meg az óraátállítást

2020. október 27. - 07:14

 

Nem lesz káosz jövő tavasszal, minden marad a régiben, az órákat ugyanúgy átállítjuk majd, mint eddig. Bár az európaiak 84 százaléka megszüntetné a tekergetést.

Elterjed a hír, hogy ez a mostani volt az utolsó óraátállításunk, mert az Európai Unió eltörli a téli és a nyári időszámítást. Azt pedig a tagállamokra bízza, hogy melyiket választják, de az marad, nincs többé váltogatás. Sokan már látni vélték, hogy mekkora káosz lesz ebből.

Nos nem lesz, mert a hír nem igaz – jelentette ki határozottan Lattman Tamás nemzetközi jogász a Klubrádió, Reggeli gyors című műsorában. Kétségtelen, hogy volt ilyen terv, már csak azért is, mert egy 2018-ban tartott online konzultáció azt mutatta, hogy a földrész lakosságának 84 százaléka ellenzi az óraátállítást. Tavaly ezért az Európai Bizottság el is készített egy tervezetet, amit a parlament elfogadott, de az EU-ban bonyolultabb a törvényhozás, mint az egyes országokban, így az Európai Tanácsnak is rá kellett volna bólintania a tervre. Ez a mai napig nem történt meg, tehát arról, hogy tavaszra új szabályokat hozzanak, semmi esély sincs.

Az óraátállításnak egyébként számos tagállamban régi hagyománya van. Néhol a világháborúk idejére megy vissza, de általában a 70-es évek olajválságáig.
Mellette szól például az az érv, hogy energiát lehet megtakarítani, ha nem kell világítani olyan hosszú ideig, bár ennek szakértők szerint is egyre kisebb a jelentősége.
Ellene szólnak például élettani érvek, vannak nem is kevesen, akiket megvisel az átállás, és a szervezetünk sokezer éve -a maga természetét tekintve- a téli időszámítás szerint működik, a nyári idegen tőle.

Ezeken kívül még számos érvet lehetne felhozni mindkét megoldás mellett és ellen. Megjegyzendő, hogy a magyar kormány nem nyilvánított véleményt a kérdésben akkor sem, amikor nagyon úgy nézett ki, hogy az EU tényleg elhatározza magát. (Klubrádió)


 

Kommentek

h i r d e t é s