h i r d e t é s

Nem sztrájkolhatnak a mozdonyvezetők

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem sztrájkolhatnak a mozdonyvezetők

2022. szeptember 01. - 17:22

A vasúttársaság üdvözli a bíróság döntését a sztrájkkezdeményezés jogellenesnek minősítéséről.

A kép illusztráció! - Forrás: Elkúrt vasútfotók/Facebook/Bakó Tibor

A MÁV közleménye szerint a szakszervezet annak ellenére követel bérkompenzációt, hogy a 2021-ben megkötött bérmegállapodás értelmében három év alatt összesen 15,5 százalékkal emelkednek a munkabérek.

A MÁV-Volán-csoport 2021-ben 200 ezer forint SZÉP-kártya juttatást fizetett minden munkavállalónak, míg 2022-ben 10 százalékkal emelte, 2023-ban pedig további 5 százalékkal fogja emelni a munkabéreket. A vasúttársaság a bérmegállapodásban foglaltakat teljeskörűen teljesítette és teljesíteni fogja a jövőben is.

A vasúttársaság a bérmegállapodásban foglaltakat teljeskörűen teljesítette és teljesíteni fogja a jövőben is. A mozdonyvezetők a MÁV-Volán-csoporton belül és a teljes nemzetgazdaságban is kiemelkedő mértékű havi átlagkeresete meghaladja a bruttó 800 ezer forintot.

Még augusztus elején Mozdonyvezetők Szakszervezete azt közölte, hogy a mozdonyvezetők nem hagyják magukat átverni, augusztus végén döntenek egy lehetséges sztrájk időpontjáról. Júliusban pedig a vasutasnapi egyszeri 100 ezer forintos juttatás után két olyan "hangulatjavító" kérését is elutasította a kormány a Vasutasok Szakszervezetének, amelynek megvalósításához egyetlen fillér sem kellene. (mavcsoport.hu)/Portfolio