h i r d e t é s

Nem kísér minden kormányhivatalnokot biztonsági őr, közben beidult a zugkereskedelem

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem kísér minden kormányhivatalnokot biztonsági őr, közben beidult a zugkereskedelem

2016. december 05. - 11:48
0 komment

És a rendőrség sem kapott utasítást a karácsonyi Erzsébet-utalványok kiszállításának segítésére - írja az Index.

A kép illusztráció!

Magyarországon minden nyugdíjas kap karácsonyra egy tízezer forintos Erzsébet-utalványt a kormánytól, amit nem a postás fog kézbesíteni, hanem egy kormányhivatalnok. 

Azt már kormányhivatalban dolgozó olvasóink is jelezték, hogy több eligazításon is elhangzott, hogy nem fognak biztonsági őrt kapni maguk mellé, viszont valószínűleg kettesével, vagy hármasával fognak kimenni terepre Erzsébet-utalványokat kézbesíteni. A Miniszterelnökségtől most megtudtuk, egy félreértés volt a minden hivatalnok mellé állított biztonsági őr, ilyet a Miniszterelnökség, és az azt vezető Lázár János nem mondott, nem is lenne életszerű, csak annyit mondott a miniszter, hogy a kormányhivatalnokok biztonságát garantálni fogják. 

Volt olyan kormányhivatali dolgozó, aki azt írta nekünk, hogy az eligazításon a következő derült ki: "A kormányhivatali Erzsébet-utalvány kihordással kapcsolatban még plusz információ, amit kaptunk pénteken a főnökeinktől, hogy Budapesten kettesével fogjuk hordani az utalványokat, nem biztonsági őrök, hanem rendőri kíséret lesz, amely azt jelenti, hogy egy közeli rendőrautóban lesznek az utalványok, hogy csak kevés legyen nálunk."

Természetesen rákérdeztünk erre a Miniszterelnökségnél, a Belügyminisztériumnál és az ORFK-nál is. Azt kérdeztük, volt-e ilyen megkeresés a rendőrség felé, adott-e a Belügyminisztérium ilyen utasítást a rendőrségnek, illetve egyáltalán, elképzelhetőnek tartják-e, hogy a rendőrség ilyen szinten, aktívan bekapcsolódjon az utalványok kiszállításába.

Ezt a hírt azonban cáfolták. A rendőrség azt válaszolta, hogy a Belügyminisztériumtól ilyen utasítást nem kaptak. A Belügyminisztérium ugyan nem válaszolt, de a Miniszterelnökségtől azt az információt kaptuk, hogy ilyen utasítást nem adott a rendőrségnek senki, ez a megoldás nem merült fel.

Egyébként sok olvasó − nagy részük kormányhivatali dolgozó − a biztonság kérdését emelte ki, két oldalról is. Egyrészt a nyugdíjasok oldaláról: nagy az esélye a visszaéléseknek, rablásoknak, csalók megjelenésének, akik párban érkezve kormányhivatalnoknak adják ki magukat, akiket emiatt beengednek az idősek otthonaikba. A másik a hivatalnok oldala: többen tartanak attól, hogy biztonsági kíséret nélkül egy-egy rázósabb helyen nem lesznek biztonságban, ahogy az utalványok sem lesznek biztonságban.

A Miniszterelnökség és a kormányszóvivő szerint azonban semmi ok az aggodalomra, a kormányhivatalnokok biztonságát megteremtik. Lázár János pedig hétfő délre konzultációra hívta Boros Péternét, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnökét, hogy tisztázzanak minden kérdést a nyugdíjasoknak szánt karácsonyi Erzsébet-utalványok szétosztásáról.

Ami szintén kiderült, hogy 20-a előtt biztosan nem kapják meg az utalványokat a kormányhivatalok, ennyi idő ugyanis kell a nyomdai munkákra. Így a kiszállítás valóban 21-e és 24-e közé fog esni várhatóan.

Többen egyébként azt nem értik, miért kell Erzsébet-utalványt adni, miért nem csapják hozzá egyszerűen a nyugdíjhoz. Már csak azért is, mert úgy bármire költheti a nyugdíjas a pénzt, plusz, ahogy egyik olvasónk írta

már így is zugkereskedelem alakult ki a melegétel utalványokra, 60-70%-ért váltják készpénzre az elfogadóhelyeken!

index.hu