h i r d e t é s

Nem kell az adókedvezmény a magyar cégeknek - családok tízezrei érintettek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem kell az adókedvezmény a magyar cégeknek - családok tízezrei érintettek

2016. június 25. - 10:54
0 komment

Akár évi 342 ezer forintnyi közterhet takaríthat meg az a vállalkozás, amelyik kisgyermekes szülőt foglalkoztat, a munkáltatók mégis mintegy 60 ezer érintett szülő után nem veszik igénybe az adókedvezményt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) számításai szerint - írja a Napi.hu.

Fotó: Europress / Napi.hu

A szaktárca közleményében kifejtette: 2016 első négy hónapjában 38 ezer kisgyermekes munkavállaló vett részt a Munkahelyvédelmi Akcióban, ami csak a jogosultak 40 százaléka.

Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke az M1 szombati műsorában mindezt azzal indokolta, hogy a munkaadók gyakran nem tudnak a kedvezményről, a bérszámfejtők pedig - ha nem jelzik nekik - arról nem értesülnek, ki után lehet igénybe venni. Elmondta azt is, hogy a munkahelyvédelmi akció hatására, 2014-ben és 2015-ben 15 ezerrel nőtt a 6 évnél kisebb gyermekeket nevelő foglalkoztatottak száma.

Az NGM közleményében emlékeztetett: anyasági ellátásban (gyes, gyed, gyet) részesülő vagy részesült szülőt alkalmazó vállalatoknak jelentős adókedvezmény jár. A foglalkoztatás első két évében 28 500 forintot, a foglalkoztatás harmadik évében 14 500 forintot spórolhatnak havonta.

A kedvezmény igénybevételéhez csak egy igazolás kell, amelyet a munkavállaló kérelmére az ellátást folyósító szerv állít ki. Tekintettel arra, hogy az ellátás folyósításának megszűnését követő 45. hónapig (három-vagy többgyermekeseknél akár 5 évig) jár a kedvezmény, így nemcsak az újonnan felvett, hanem a már hónapok vagy évek óta foglalkoztatott kisgyermekes dolgozó után is igénybe lehet venni a kedvezményt.

 

napi.hu