h i r d e t é s

Nem dudált a Mi Hazánk, sajtótájékoztatót tartott

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Nem dudált a Mi Hazánk, sajtótájékoztatót tartott

2020. május 28. - 19:25

 

A "kegyeleti megemlékezésnek" meghirdetett rendezvényt sajtótákoztatóvá jogászkodta Novák Előd

Forrás: Mérce / Facebook

A rendőrök csütörtökön késő délután lezárták a Dohány utcának azt a szakaszát, ahol az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) székháza található. Többeket igazoltattak, zászlókat és transzparenseket foglaltak le. Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke fekete lobogóval érkezett, majd a rendőrsorfallal lezárt terület közelében beszédet mondott.

Kifogásolta a rendőrség eljárását, felszólalásába többször beleszőtte a „cigánybűnözés” kifejezést, aztán a rendezvényt hirtelen sajtótájékoztatóvá minősíttette át. Sajtótájékoztatóhoz képest sok, demonstrációhoz képest kevés – nem egészen 200 – ember volt jelen.

Utána Toroczkai László pártelnök következett. Úgy vélte, a rendőrség és az állam a bűnözők érdekeit védi, később a roma politikusokat bírálta keresetlen szavakkal.

Végül Novák Előd visszavette a szót, és közölte, hogy a rendőrök ellene, illetve több párttársa ellen feljelentést tettek. 

A rendőrök a meghirdetett vonulást nem biztosították, a jelenlévők ezért „a KRESZ szabályinak betartásával” a járdán indultak a Nagykörúton az Oktogon felé, onnan pedig a Deák térre.

A „Deák téri lincselés” áldozatainak emlékére hirdetett felvonulást és „kegyeleti megemlékezést” Toroczkai László pártja, a Mi Hazánk Mozgalom. A két halálra késelt fiatal egyike Újpest-szurkoló volt: a demonstráció szervezésében szurkolói csoportok is részt vettek. A „bűnözés ellen” rendezett felvonulás elnevezése egyes hirdetményekben már „cigánybűnözés elleni” felvonulásként szerepelt.     Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke előzőleg azt mondta lapunknak, hogy – bár bejelentést nem tettek – tájékoztatták a rendőrséget az eseményről. Novák bízott abban, hogy a még érvényben lévő országos veszélyhelyzet ellenére lesz lehetőség a közös vonulásra.

Hiába nevezik kegyeleti rendezvénynek, ez egyértelműen gyűlés

– nyilatkozta korábban Hegyi Szabolcs, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa.

"Attól azonban, hogy az esemény nincs formálisan bejelentve (és hogy jelenleg általában tilos gyűléseken megjelenni), az alapjogi védelem ugyanúgy vonatkozik rá. Amíg a rendezvény nem erőszakos, a résztvevők nem követnek el bűncselekményt, addig nincs indok feloszlatni. Ellenkező esetben viszont a rendőrségnek kötelessége oszlatni" – közölte Hegyi Szabolcs.

A rendőrség is úgy ítélte meg, hogy a rendezvény a „gyülekezési törvény hatálya alá tartozó gyűlésnek” minősül, és felhívta a figyelmet a veszélyhelyzetben érvényes tiltásokra.

Az ORÖ elítélte a gyűlöletkeltést, de civil szervezetekkel egyeztetve a romák arra a döntésre jutottak, hogy nem tartanak ellentüntetést. Nem akarták, hogy elszabaduljanak az indulatok.

„Tudjuk kik hirdetnek« »dzsihádot« ellenünk: olyan emberek, akiket még a sajátjaik is megtagadtak és kidobtak a Jobbikból” – ezt már csütörtöki közleményében írta az ORÖ. Az országos önkormányzat mindenkit arra kért, hogy maradjon otthon: „Ha jönnek is a szélsőségesek, egy üres székház elé jönnek, aminek az oka nem az, hogy félünk, hanem az, hogy ezekre a helyzetekre ki akarunk dolgozni egy olyan programot, ami működik is. Politikára politikával kell válaszolni, nem erőszakkal!”

A Magyarországi Roma Parlament is tiltakozó állásfoglalást tett közzé a rasszistának minősített rendezvény ellen, hangsúlyozva: jelenleg még alkotmányosan elítélt dolog a kollektív bűnösség fogalma, különösen ennek közösségellenes, etnikai feszültséget keltő, uszító formája. (nepszava.hu)

A Mérce élőben közvetítette az eseményt:


 

Kommentek

h i r d e t é s