h i r d e t é s

Nem bűncselekmény, hogy pénzt szednek az uniós pénzből épült játszótéren

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem bűncselekmény, hogy pénzt szednek az uniós pénzből épült játszótéren

2018. február 08. - 08:24

Ami elvileg pont a szegény gyerekeknek épült.

Játszótér átadása Hajdúhadházon - Korábbi felvétel - Forrás: hajduhadhaz.hu

A rendőrség szerint nem bűncselekmény, hogy Hajdúhadházon 500 forintot szednek egy uniós támogatásból épült játszótér használatáért – írja a Zoom.hu. Az önkormányzat arra kapott pénzt, hogy javítsák a város „szociálisan leszakadt részén” élők esélyegyenlőségét, sportolási lehetőséghez jussanak a szegregált gyerekek – erre utal a projekt címe is: „A sport, amely egyenlővé tesz”.

A sportpálya és a játszótér építésére az unió 85,3 millió forintot adott, amihez a város 30 milliós önrészt tett. A létesítmény már 2015-ben elkészült, de nem volt rá használatbavételi engedély. A város 2016-ban bízta meg az üzemeltetéssel saját cégét, a Hajdúvitéz Kft-t. Néhány hónapig ingyen lehetett látogatni a sportpályákat és a játszóteret, majd 2016 júliusától belépődíjat vezettek be.

Egy magánszemély tett feljelentést emiatt, amit három hónapig vizsgált a rendőrség, majd január 17-i határozatával megszüntette a nyomozást. Arra jutottak, hogy a díjfizetés utólagos bevezetése azért sem bűncselekmény, mert az ilyen fejlesztésekkel kapcsolatban nincs kizárva a díj szedésének lehetősége.

A városi cég elárulta: a helyi lakosoknak a játszótér használata ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A nyomozás megállapította, hogy 2016 júliusától 2017 októberéig 72 gyereknek adtak ki regisztrációs kártyát, ám több helyi is arra panaszkodott, hogy nem tudnak a regisztráció lehetőségéről, valakit pedig azzal küldtek el, hogy talán a következő héten lesz lehetősége regisztrációra. (24.hu)