h i r d e t é s

Nagyon bénán magyarázkodik az MTVA Collen Bell beszédének elhallgatásáról

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagyon bénán magyarázkodik az MTVA Collen Bell beszédének elhallgatásáról

2015. október 30. - 08:12
0 komment

A köztéve 3 sorban beszámolt az USA magyar kritikájáról, Szijjártó magyarázata 3 bekezdés volt, azután szépítettek - vagyis próbáltak.

Az évi 80 milliárd adóforintból működő állami médiagépezet több mint 12 órán át sehogyan sem számolt be arról, hogy Magyarország legerősebb szövetségese, az Egyesült Államok nagykövete szerda este egészen durva kritikát fogalmazott meg a magyar kormánnyal szemben egy budapesti előadáson. Aztán csütörtök reggel fél nyolckor is csak úgy adott hírt a beszédről az MTI, hogy valójában Szijjártó Péter visszautasító nyilatkozatát ismertette csak.

Természetesen nem csak az MTI, hanem az állami tévék és rádiók sem számoltak be a beszédről, mielőtt megérkezett volna a kormánypárti eligazítás - írja a 444.

Az MTVA elmagyarázta

Követve szokásos gyakorlatát, az állami médiát összefogó cég sajtóosztálya kitette Facebook-oldalára a Népszabadság kérdését és arra adott válaszát, ami éppen a fenti problémára irányult.

A válasz lényege a következő: "semmilyen jel nem utalt a magyar belpolitikával vagy más, egyéb releváns témában történő megnyilvánulásra, ezért sem az MTI, sem a közmédia híradója nem volt jelen az eseményen". Továbbá "az esemény után több internetes portál is beszámolt a beszédről, melyet az MTI azért nem vett át, mert a hírügynökség - miként Ön is bizonyára tudja - a kiadás tényével hitelesíti az adott eseményről szóló híradást".

De mi ezzel a probléma?

1. Az MTVA-t nem győzte meg az eseménye címe ("Az amerikai-magyar viszony jelen állásáról"), hogy ott az amerikai-magyar viszony jelen állásáról lesz szó


Forrás: 444.hu

Persze az MTVA teljesítménye alapján simán elképzelhető, hogy "Az amerikai-magyar viszony jelen állásáról" szóló címről arra következtessenek, hogy "semmilyen jel nem utalt a magyar belpolitikával vagy más, egyéb releváns témában történő megnyilvánulásra".

2. Az MTVA-t nem győzte meg Bell beszédének szövege, amit este háromnegyed hétkor már kirakott az internetre az amerikai nagykövetség

Rendben, elrontották, nem voltak ott a beszéden.

És hát persze, nem hisznek a 444, az Index, VS, az Origó és a Népszabadság saját, teljesen egybehangzó tudósításainak.

Csakhogy 18:44-kor már az amerikai nagykövetség Facebook-oldalára is kikerült a beszéd szövegének linkje (rögtön magyar fordítás is segíthette volna a hírszerkesztőket), ami alapján aztán tényleg nincs az a nemzetközileg hiteles BBC-sztenderd, hogy ne számolhattak volna be a beszédről "hitelesen".

Azaz: az MTVA nem tud elfogadható magyarázatot adni erre a szánalmas elhallgatásra.

 

444.hu