h i r d e t é s

Nagy aszteroida közelít, órákon belül a Földhöz érhet

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagy aszteroida közelít, órákon belül a Földhöz érhet

2023. május 13. - 07:10

Óriási aszteroida lép be szombaton a Föld pályájába, az űrsziklát már nyolc éve szemmel tartják a csillagászok. A tudósok szerint csekély esély van arra, hogy kárt okozzon bolygónkban, azonban felkészültek arra az eshetőségre is, ha fennállna a becsapódás veszélye.

A kép illusztráció! - Forrás: 24x7cg

A NASA közölte, hogy a 130 méter átmérőjű, a 2023 HT4 névre keresztelt űrszikla magyar idő szerint szombaton 12 óra 20 perc körül érkezik a Föld közelébe. 

Az aszteroida „mindössze” 8,93 km/másodperces sebességgel halad, míg egy átlagos aszteroida sebessége minimum 15 km/másodperc.

Az aszteroidát először 2015. március 31-én észlelték, ekkor a jelenlegi sebességének kétszeresével repült. A csillagászok szerint miután az űrszikla szombaton a Föld pályájára áll, utána körülbelül nyolc évig nem tér vissza hozzánk, legközelebb csak 2031. július 13-án közeledik felénk. Hozzátették, akkor már jóval gyorsabb lesz, a számítások alapján 19,44 km/másodperces sebességgel repülhet.

Felkészültek a becsapódásra is

A NASA közölte, amennyiben az aszteroida pályát változtatna és felvetődne a becsapódás veszélye, akkor sem törne ki a pánik. Ennek oka, hogy A SZERVEZET RENDELKEZÉSÉRE ÁLL EGY RENDSZER, AMIVEL VÉDEKEZHET AZ ASZTEROIDÁK ELLEN.

Vészforgatókönyv esetén a szakemberek egy rakétát lőnének ki a közeledő űrsziklára, amely letaszítja azt a pályájáról, megmentve a Földet a becsapódástól. (Index)