h i r d e t é s

Nagy a baj a magyar boltokban - ezért futamodik meg a kormány?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagy a baj a magyar boltokban - ezért futamodik meg a kormány?

2017. április 21. - 16:09

Úgy tűnik a kormány elállt attól, hogy keresztülverje a kiskereskedelmi cégeket regulázó törvénycsomagot. - írja a napi.hu.

Forrás: napi.hu

Ennek egyik nyomós oka lehetett a munkaerőhiány

- értékel a Blokkk.com. A friss adatok szerint 2017 februárjában 20 százalékkal voltak nagyobbak a bérek, mint egy évvel korábban, de az eladók száma mégis csökkent. Pedig több eladó kellene, csak éppen nem oly módon, ahogy a kormány gondolta.

A kabinet pontosan akkor jelentette be, hogy nem nyomja át az élelmiszer-kereskedőket megregulázó csomagját, amikor kiderült az is, hogy ugyan egy év alatt átlagosan 20 százalékkal nőtt az eladók bére az élelmiszerboltokban, de a létszám éppen ellenkezőleg, még csökkent is némileg.

2017 februárjában az élelmiszerboltok fizikai dolgozóinak létszáma 65 075 fő volt a KSH legfrissebb adatai szerint, egy évvel korábban pedig 65 875 fő, tehát pontosan 800 fővel kevesebb.

Márpedig az élelmiszeresek is nagyon keresik az eladókat, pénztárosokat, árufeltöltőket, raktárosokat

- magyarázza a kereskedelmi portál.

A munkaerőhiány nagyon is pontosan kiolvasható az élelmiszerboltok béremeléséből, mivel már 2016-ban év közben jelentős mértékben meg kellett tolniuk a fizikai munkát végzők bérét, amire már csak rátett egy lapáttal a minimálbér.

Így egyértelmű, hogy egy év alatt a béremelés nagyobb részét a munkaerőhiány kényszerítette ki, de nem rohantak többen dolgozni az élelmiszerboltokba.

2016-ban februártól decemberig 154 ezer forintról 178 ezer forintra, átlagosan 24 ezer forinttal nőttek a bérek az élelmiszerboltok fizikai dolgozóinak körében, ami persze csak az átlag, hiszen a sokat szidalmazott multiknál ennél a 16 százaléknál nagyobb emelések is voltak. Ez a 24 ezer forint a munkaerőhiány okozta béremelés.

2016 decemberéhez képest 2017 februárjára már kisebb volt a növekmény, hiszen a 178 ezer forintról 186 ezer forintra ugrottak a havi bruttó bérek, ami már csak 8 ezer forint. Ez a 8 ezer forint volt a minimálbér hatása.

Így egy év alatt - 2017 februárja és 2016 februárja között - a béremelések háromnegyedét a munkaerőhiány kényszerítette ki az élelmiszerboltoknál, a minimálbéremelés pedig a negyedét hozta a borítékok megvastagodásának. Persze, csak az átlagot nézve.

A nemzetgazdaság átlagát nézve egyébként a havi bruttó átlagkeresetek egy év alatti 15 százalékos növekedését a munkaerőhiány hozta. A minimálbérhatás - hangsúlyozni kell, az átlagot tekintve - nulla volt, hiszen 2016 decemberéhez képest 2017 februárjára nem kellett az átlagos fizikai bért emelni.

A portál szerint a kisvállalkozások nagyon is szenvednek a minimálbér emelése miatt, minél kisebbek, annál inkább. A kereskedelempolitika összehangolásának a kereskedelemregulázó csomag "összebuherálása" során éppen azt kellett volna jelentenie, hogy rávilágítson a várható hatásokra. Ez nem sikerült, még jó, hogy a kormány a végén ezt azért felmérte.

napi.hu