h i r d e t é s

Náci műkincsek kerültek elő egy eldugott épületben Németországban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Náci műkincsek kerültek elő egy eldugott épületben Németországban

2015. május 22. - 19:30
0 komment

Az 1980-as évek végén tűntek el egy keletnémet laktanyáról azok a bronzszobrok, melyeket most szerdán találtak meg a hatóságok egy razzia keretein belül, olyan helyen, ahol nem igazán lehetett arra számítani, hogy Hitler egykori kedvenceinek lelőhelye lehet.

Első sorban arról a két hatalmas, életnagyságú bronzlóról van szó, melyek Hitler berlini kancellári hivatala előtt álltak a világégést megelőzően, illetve a náci vezér egyik kedvenc alkotójának 4 emelet magas domborművéről, mely egy izmos férfit ábrázol karddal, a korabeli német ideológia testeszményének megfelelően.

Josef Thorak bronz lovai és az Arno Breker által készített monumentális dombormű a berlini tartományi bűnügyi hivatal illegális műkincs-kereskedelemmel foglalkozó osztályának irányításával zajló művelet során kerültek elő, s a hatóság emberei először nem is gondolták, hogy valóban azokat a műkincseket találták meg, melyekről később beigazolódott, hogy közvetetten Hitler tulajdonát képezték.

A két bronzló 1988 környékén tűnhetett el, amikor Eberswaldéban voltak kiállítva Fritz Klimsch két alkotásának társaságában. Nem biztos, hogy a műtárgyakat a sportpályára kihelyező „szakértők” tudták, hogy honnan származnak a lovak, illetve a másik két szobor; az elsődleges cél az lehetett a jelek szerint, hogy valami olyan dolog kerüljön ki a területre, mely valamilyen formán köthető a mozgáshoz és a testedzéshez. A lovak ugyebár adják magukat, míg Klimsch szobrai izmos, atletikus embereket ábrázolnak.

Az alkotásokat a Bild szerint még Alexander-Schalck Golodkowski, a devizaellátásért felelős hivatal egykori keletnémet vezetője tüntette el társai segítségével s összejátszva a környéken állomásozó szovjet katonákkal.

A szakértők szerint a bronzszobrok hatalmas méretükből kifolyólag még a bronz árát tekintve is több százezer eurót érnek, azonban ennél sokkal jelentősebb lenne az a pénzösszeg, amelyet a feketepiacon adnának a náci alkotásokért, hiszen a becslések szerint sok millió eurót ütné a markát az eladónak.

 

(Címlap: Forrás: mult-kor.hu)

#műkincs #náci #Németország #Civilhetes

Posted by SEJT on 2015. május 22.