h i r d e t é s

Mutyigyanús a nyíregyháza-sóstófürdői fejlesztés: nyomozás indult

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Mutyigyanús a nyíregyháza-sóstófürdői fejlesztés: nyomozás indult

2015. október 15. - 10:31
0 komment

Költségvetési csalás vétségének gyanúja miatt nyomozás indult a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői fejlesztési projekt ügyében - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivőjének tájékoztatása alapján csütörtökön a Kelet-Magyarország.

A megyei napilap Szilágyi László elmondására hivatkozva azt írta, egy magánszemély tett feljelentést szeptember 16-án általa vélelmezett törvénysértések miatt, és ahhoz dokumentumokat is csatolt.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség szeptember 22-én rendelte el a nyomozást, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatósága folytat le.

A 2,1 milliárd forint értékű nyíregyháza-sóstógyógyfürdői projekt egy internetes hírportál állításai miatt került középpontba. Az atlatszo.hu munkatársai írásukban - a többi között - háromszorosan elszámolt anyagköltségekről, engedély nélküli építkezésekről, az építkezésen történt tömeges feketefoglalkozásokról számoltak be.

A portál állításai alapján az ellenzéki pártok bírálták az utóbbi napokban a beruházó nyíregyházi önkormányzat Fidesz-KDNP-s vezetőségét és a helyhatóság tulajdonában lévő Sóstó-Fejlesztési Zrt.-t.

Podlovics Roland, a zrt. vezérigazgatója - korábban az MTI-hez is eljuttatott közleményében - "teljesen megalapozatlan, rosszindulatú, csúsztatásoknak és téves következtetéseknek" nevezte a hírportálon megjelent írást. Kiemelte: a projekt még nem fejeződött be, így a kivitelező számlát sem nyújtott még be az önkormányzatnak, és a majd a műszaki átadás-átvétel tisztázza, hogy milyen tartalommal valósul meg a beruházás.

 

MTI / stop.hu

(Címlap: Forrás: sostort.hu)