Biztosan minden fesztivállátogató számára ismerős érzésről van szó: valamiféle lelki mélypont, kiüresedés, megzuhanás, amit az okoz, hogy vissza kell térnünk a hétköznapokba egy hét magas hőfokot hátrahagyva.

Na igen, de mit lehet kezdeni mindezzel?

Az ok egyszerű: az ember kimagaslóan jól érzi magát napokon keresztül, lényegében folyamatosan,  s ami talán ennél is lényegesebb, végig interakcióban van a környezetével: beszélget, bulizik, táncol, zenét hallgat, ezer meg ezer behatás éri percenként, s mindez egy szempillantás alatt véget ér, amint hazaérkezik, s visszacsöppen a hétköznapok világába. Ekkora hangulatváltozással az ember sajnos nem igen tud mit kezdeni.

Érdemes hazaérkezve még legalább egy teljes napot aktív pihenéssel tölteni, barátokkal találkozni, ha lehet, csoportosan beülni valahová, esetleg tartani egy kis kerti sütögetést, a lényeg, hogy ne legyünk egyedül.
Az egyedüllét ilyenkor fokozza a rossz közérzetet és valóban a depresszióhoz hasonló tüneteket produkálhatunk, bár természetesen félreértés volna depresszióról beszélni.

A kulcsszó: a fokozatosság. A legrosszabb, ha reggel hazaindulunk, s délután máris nekilátunk dolgozni. Így egyfelől csak fokozódik a rossz közérzet, másrészt a szándékaink szerint elvégzendő munka sem lesz az igazi, főleg ha szellemi tevékenységről van szó. Itt lehet jó megjegyezni, hogy a fizikai tevékenység a szellemivel ellentétben segíthet enyhíteni a tüneteket azok számára, akik nem tudnak közösségbe menni valami miatt: egy kis kerti munka, pakolás, takarítás. Mindegy, csak ne üljünk az elsötétített szobában!

Megnyugtató információ lehet, hogy ugyanezt éli át mindenki, aki több napon keresztül részese egy nagyobb tömegrendezvénynek. Nevezhetjük a tünetek összességét akár „fesztiválbetegségnek” is, ha úgy tetszik, főleg annak fényében, hogy előbb utóbb minden nagyban bulizót utolér. És még alkohol sem kell hozzá. Elég a jó hangulat.

Milyen furcsák vagyunk mi emberek. Valahogyan minden jót meg kell böjtölnünk többé-kevésbé...

(Fotó: illusztráció / prherald.hu)