h i r d e t é s

Mit gondol, mennyire boldog a gyereke? Jól gondolja meg, nagyot hibázhat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Mit gondol, mennyire boldog a gyereke? Jól gondolja meg, nagyot hibázhat

2015. augusztus 14. - 12:32
0 komment

Az állandóan mobilozó és számítógépező tinédzserekről nehezebb megállapítani, hogy mennyire boldogok, egy kutatás pedig rámutatott: a szülők hajlamosak alaposan alul- és felülértékelni gyerekük kedélyállapotát.

Mit gondol, mennyire boldog a gyereke? - ezt a kérdést eleve nehéz megítélni egy szülőnek, de azoknál a tinédzsereknél, akik állandóan mobiloznak és/vagy számítógépeznek, vagy szűkszavúak és nem mesélnek olyan sokat magukról, még nagyobb kihívást jelent a válasz megadása - írja a HVG. Brit kutatók ezt kérdezték meg 357 gyerek szüleitől, akiknek 10-es skálán kellett megadniuk, hogy szerintük mennyire boldog a gyerekük.

Természetesen a gyerekektől is megkérdezték, hogy ők mennyire boldogok egy 10-es skálán, majd az eredményeket összevetették. Érdekes dolog derült ki, ugyanis a gyerek korától függ, hogyan tévednek a szülők. A 16-17 éveseknél például 8 volt az átlag, de a szüleik átlagosan 5,5-ös értéket adtak boldogságindexként, tehát alaposan alulértékelték gyerekük érzelmi állapotát. A 10-11 éveseknél ennek az ellenkezője történt: a gyerekek 7,7-es átlagot adtak meg, míg szüleik 9,3-at.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy ez egy olyan egyszerű kutatási módszer, hogy még otthon is ki lehet próbálni, komoly dolgok derülhetnek ki belőle.

 

hvg.hu (Címlap: Forrás: csaladivilag.hu)

Posted by SEJT on 2015. augusztus 14.