h i r d e t é s

Milyen karriert futottak be a Bibó Szakkollégium diákjai?

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Milyen karriert futottak be a Bibó Szakkollégium diákjai?

2015. november 25. - 14:13
0 komment

A Bibó Szakkollégium a Kádár-rendszer bomladozásának terméke: a 80-as években a jogi egyetemen kialakult egy független műhely – a közgázos Rajk Szakkollégium nyomán -, ahol a diákok néhány tanár vezetésével viszonylagos függetlenségben tanulhattak. A Bibó Szakkollégium tagjai közül tízen a Fidesz alapítói voltak, később mások is csatlakoztak a szakkollégisták közül a párthoz. A bibósokat egyébként számos rokoni szál is összekapcsolja.

Stumpf István - Fotó: Dudás Szabolcs

Bibós szakkollégista volt egykor Orbán Viktor, Fodor Gábor, Szájer József, Áder János, Lévai Anikó (Orbán Viktor felesége), Honecz Ágnes (Fodor Gábor első felesége), de sokan mások is, akik azóta a politikai és a tudományos életben jelentős szerepet játszanak. A Bibó Szakkollégium nemcsak tudományos műhely volt, hanem fontos szocializációs szerepet is betöltött. Alábbi áttekintésünkben néhány ismertebb szakkollégista és a kollégiumhoz kötődő tanárok, igazgatók jelenlegi és korábbi pozícióit villantjuk fel - írja a HVG.

A kollégium vezetőinek karrierje

A kollégium négy vezetője futott be később tudományos vagy politikai karriert. A legfiatalabbak által már csak a Heti hetes-ből ismert Kéri László politológus a kollégium alapítójának tekinthető, bár kezdetben, 1977-78-ban még nem volt igazán intézményesült kerete a kollégiumi élet megújításának. 1983-ban létrejött aztán a Jogász Szakkollégium, vagyis akkor még nem is Bibó Istvánról nevezték el az intézményt - ahogyan azt Romsics Ignác történész írja a XX. század magyar történetével foglalkozó könyvében. Stumpf István igazgatósága idején alakult meg hivatalosan a Bibó Szakkollégium (1985). Stumpfból az első Orbán-kormány idején kancelláriaminiszter lett, jelenleg az Alkotmánybíróság tagja. Ő volt egyébként a Hazafias Népfront utolsó alelnöke is.

Gyekiczki András az SZDSZ környékén tűnt fel: Kuncze Gábor belügyminisztersége és Demszky Gábor főpolgármestersége idején volt kabinetfőnök, illetve irodavezető az egykori bibós kollégiumvezető. A jelenlegi kollégiumigazgató, Pozsár-Szentmiklósy Zoltán tavaly került be az Országos Választási Bizottságba, amúgy az ELTE-n alkotmányjogot tanít.

Az egykori szakkollégisták karrierje

Aáry-Tamás Lajos - oktatási jogok biztosa

Áder János – az Országgyűlés volt elnöke, jelenleg fideszes Európai Parlamenti képviselő

Baráth Gergely – a szocialista exminiszter, Baráth Etele fia, volt fideszes fővárosi képviselő, később SZDSZ-MSZP-s óbudai helyi képviselő, Medgyessy Péter ex-miniszterelnök fiával, Medgyessy Gergellyel közös brüsszeli lobbicége volt korábban. 

Bordás Vilmos – az Országos Választási Bizottság fideszes elnöke

Deutsch Tamás – Fidesz-alapítótwitterező, volt miniszter, jelenlegi Európai Parlamenti képviselő

Dorosz Dávid – LMP-s parlamenti képviselő

Fodor Gábor – Fidesz-alapító, volt fideszes országgyűlési képviselő, volt Fidesz-alelnök, volt SZDSZ-es oktatási miniszter, volt SZDSZ-es környezetvédelmi miniszter, volt SZDSZ-elnök, a Szakkollégiumi Értesítő egykori társszerkesztője, a szakkollégium korábbi tanára, Honecz Ágnes volt házastársa

Gruber Attila – ügyvéd, fideszes országgyűlési képviselő, volt siófoki és nagyatádi városi tanácsi előadó

Gyekiczki András – lásd: az igazgatóknál

Heuer Orsolya – jogász, a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) munkatársa

Holchacker Péter – Egészségbiztosítási Felügyelet korábbi vezetője

Honecz Ágnes – jogász, Fodor Gábor első felesége, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke, a TASZ, vagyis a Társaság a Szabadságjogokért alapítója

Kövér László – Fidesz-alapító, volt Fidesz-elnök, a Fidesz korábbi ügyvezető alelnöke, volt titokminiszter, jelenleg az Országgyűlés elnöke, Kövér Szilárd testvére

Kövér Szilárd – Kövér László testvére, jogász, vállalkozó, számos elbukott cég egykori tulajdonosa

Lévai Anikó – jogász, vállalkozó, Orbán Viktor felesége     

Mráz Ágoston – a Nézőpont Intézet szakmai vezetője

Nagy Andor – fideszes politikus, majd később - és jelenleg is - KDNP-s országgyűlési frakciótag, volt Fidesz-elnöki kabinetfőnök, Budapest Fővárosi Tanács lakáscsere osztályának volt előadója, a Joint Venture Szövetség volt társelnöke, Orbán Viktor első kormányában a miniszterelnök kabinetfőnöke volt, miniszterelnökségi politikai államtitkári rangban, az Országgyűlés korábbi jegyzője

Orbán Viktor – kétszeres miniszterelnök, Fidesz-elnök, Lévai Anikó férje

Papcsák Ferenc – volt elszámoltatási kormánybiztos, fideszes parlamenti képviselő, Zugló jelenlegi polgármestere, a Bibó István Szakkollégium Választmányának korábbi elnöke

Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: lásd az igazgatóknál.

Rudi Zoltán – az MTV korábbi elnöke

Simicska Lajos – üzletember, korábbi APEH-elnök, a Fidesz egyik legfontosabb gazdasági háttérembere, a Mahir vezérigazgatója, 

Stumpf István - lásd az igazgatóknál, Stumpf János testvére

Stumpf János – a Szakkollégiumi Értesítő egykori társszerkesztője, jogász, Stumpf István testvére

Szájer József – Fidesz-alapító, volt Fidesz parlamenti frakcióvezető, volt Fidesz-alelnök, volt parlamenti alelnök, jelenlegi Európai Parlamenti képviselő

Vida Ildikó – volt APEH-elnök, jelenlegi NAV-elnök (Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője), Mahir-cégek korábbi vezető tisztségviselője

Völner Pál – a Fidesz Komárom-Esztergom megyei elnöke, jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára

 

hvg.hu összeállítása