Nemcsak azért, mert legtöbbünk nem jogvégzett, hanem azért is, mert akik értenek a joghoz, azok sem egyféleképpen értelmezik a paragrafusokat.

És lehet nagyon egyszerű is: lakik a főváros szomszédságában fekvő Solymáron több száz földműves, vagy írom inkább úgy, hogy egykori földműves, illetve leszármazottja, akiket még nem kárpótoltak. Igen, a rendszerváltást követően máshol már rég lezajlott kárpótlási földárverésre itt még mindig várnak.

Miközben ezekben a hetekben az országban gőzerővel folyik a licit az állami földekre, addig itt a húsz évvel ezelőtt esedékes árverést is képtelenek kiírni. A mostani árverések hírére ismét fellángolt az elégedetlenség a solymáriak között: őnáluk miért késlekedik az, ami, ha megvan rá az akarat, akkor hetek alatt is lezavarható? Igen, ha megvan rá az akarat…

*

Tucatnyian ülik körül az asztalokat Solymáron, az érdekegyeztető fórumnak helyet adó német közösségi ház nagytermében, asszonyok, férfiak vegyesen. A történet lassan bontakozik ki számomra. Ahogy az ilyen esetben lenni szokott, mindenki a maga vérmérséklete, látása szerint emeli ki azt, amit a történet szempontjából a legfontosabbnak vél.

Az bizonyos, hogy a solymári földeket 1958–60 között téeszesítették. Ahogy annyi más helyen, az agitátorok szavának itt is a fegyveres kísérőik adtak nyomatékot. Aki mindezek ellenére sem lépett be, azt megfosztották a földjeitől. A hatvanas-hetvenes években a környező falvak téeszeit egyesítették, létrejött a 2800 hektáros Pilisvölgye Termelőszövetkezet. Még ebben sincs semmi rendkívüli. Az azonban már 1982-ben is furcsán vette ki magát, hogy a téeszt kényszeregyesítéssel a Budapesten és Nagykovácsiban negyedannyi földdel, mindössze 6-800 hektárral bíró Rozmaring Téeszhez csapták. A Pilisvölgye elnökét, Manhercz Mártont alelnökké fokozták le, hamarosan elvitte a szíve.

A kényszeregyesítés pedig már napjaink történéseire is kihat. Hogy miképpen? A rendszerváltás után hozott kárpótlási törvények furcsaságai miatt. Miféle furcsaságokra gondolok? Arra például, hogy bárki, aki kárpótlási jegyet birtokol, licitálhatott azon a településen, ahol a téesznek érdekeltsége van.

Miért baj ez? Mert igazságtalan. Hiszen miért licitálhasson az, aki valamelyik távoli település polgára, miközben az adott faluhoz, városhoz semmi köze? Csak azért, mert annak idején több település földjeit egy téeszbe kényszerítették?

Különösen igazságtalan ez az olyan agglomerációs települések téeszei esetében, amelyeknek Budapest területén is van földjük. Akár csak egy négyzetméter is, amely által azonnal minden kárpótlási jeggyel rendelkező budapesti jogosult lesz az árverésen való részvételre.

Mit lehetett tenni ilyen esetben? Ismét szétválni. A hét település – Pilisvörösvár, Piliscsaba, Üröm, Pilisszentiván, Solymár, Nagykovácsi és a Budapesthez tartozó Pesthideg- kút – téeszéből az első négy még ki tudott válni, Solymárt azonban már nem engedték el.

– Sose felejtem el – meséli Víg Ferenc, a Solymár tsz elnöke –, a Rozmaring Vagyonkezelő Kft. elnöke a MOM művelődési házban megtartott taggyűlésen kijelentette, hogy ha Solymárt is elengedjük, akkor kevesebb jut a tagságnak.

A tagság pedig nem engedte el Solymárt. Az 1800 tag 80 százaléka akkor már az iparban és a szolgáltatásban dolgozott, tehát nem voltak különösebben fogékonyak a földművesek érdekeire. Ennek ellenére a solymáriak mégis kiváltak, megalakult a Solymár Mgtsz.

Az ügy bíróság elé került. És a solymári gazdák nyertek. A Rozmaring fellebbezett. A solymáriak ismét nyertek. A Rozmaring most már a Legfelsőbb Bírósághoz fellebbezett. És a solymáriak veszítettek. Ekkor már 2006-ot írtunk. Maradtak hát együtt, és maradt a kárpótlásra Solymáron még 1994-ben kijelölt 266 hektár földjük a nagy kalapban, amiből tehát más települések gazdáit is kárpótolhatták volna.

Ha még csak földművesekről lett volna szó! De nem. A későbbi árveréseken már mindenki, aki valamilyen jogosultsággal – politikai, hadi vagy más vagyoni alapon – kárpótlási jeggyel rendelkezett, licitálhatott volna Solymáron. Mint ahogy az történt például Budakeszin vagy Nagykovácsiban. Vagy a fővárosi és környéki téeszek – Óbuda, Sasad – esetében általában.

Solymáron tehát 2006-ig a perek miatt nem tartottak árverést. És azóta? Azóta kérik szóban, írásban a nyilvánosság által a kárpótlási földalap jóváhagyását és az árverés megtartását.

Mindhiába. A hivatalok egymás között pingpongoznak a beadványaikkal.

A solymáriak persze találgatják az okokat: kinek az érdeke az árverés elmaradása? Egy bizonyos: amíg nem tartják meg, addig nem nekik van hasznuk a föld műveléséből, nem ők kapják a területalapú támogatást, nem velük köt szerződést a bérlő. Az elmaradt hasznuk közelít a százmillióhoz, hallom a fórum valamelyik tagjától. Ha viszont a haszon nem az övék, akkor valaki másé, másoké… Miközben a földet tőlük, a felmenőiktől vették el. Innen a felháborodásuk.

– És most már nem félnek attól, hogy az egyszer mégis megtartandó árverésen ugyanúgy visznek mindent a fővárosiak, mint ahogy azt tették volna korábban?

– Ez valóban nagy dilemmánk – jegyezte meg az egyik fiatalabb gazda, Bogár Sándor. – De abban reménykedünk, hogy már nincs a zsebekben kárpótlási jegy.

Ahogy érzékelem, a fórum tagjai közül nem mindenki látja így. Semmilyen garancia nincs arra, hogy a fővárosiak zsebében nincs annyi kárpótlási jegy, ami által az árverés során nem nyelnék le egy pillanat alatt a solymári földeket. Vagyis bekövetkezhet az, amitől két évtizede tartanak.

Éppen ezért az lenne a biztos, ha a törvényt változtatnák meg. Ennek érdekében felvették a kapcsolatot az országgyűlési képviselőjükkel, Csenger Zalán Zsolttal, aki el is jött a fórumra. A problémát érti, mondta, ígérni azonban semmit sem tud. Hiszen Budapest érdekeit többtucatnyian képviselik a törvényhozásban, míg ő egyedül van.

*

A földárverés előbb-utóbb Solymáron is lezajlik – ha lesz még mire.

Jablonkay Sándorhoz, az érdekegyeztető fórum alelnökéhez éppen az összejövetelt követő nap érkezett meg az Igazságügyi Hivatal újabb levele. Ebből kiderült, hogy az 1994-ben kijelölt 266 hektárnyi föld mára 57 hektárra, vagyis az eredeti nagyság húsz százalékára zsugorodott.

– Ez azt jelenti, hogy a kárpótlási jegyeinkért egyötöd akkora földhöz juthatunk – magyarázza.

Miképpen történhetett meg mindez?

A föld egy része átkerült a tagok kárpótlására szánt földalapjába. De van az egykor kijelölt földalapban 100 hektárnyi természetvédelmi területi is, illetve olyan rész, amelyre bányajogot jegyeztek be. Más részeket pedig az évek során beépítettek. És van olyan föld is, amelynek egyszerűen csak nyoma van… Ráadásként az eredeti földalapból hiányzik az a 40 hektár is, amelyre időközben jelzálog került.

És míg el nem felejtem: a mostani földalapba is bevettek Budapest közigazgatási területén lévő 1,09 hektárt, ami, ugyebár, minden kárpótlási jeggyel rendelkező fővárosit feljogosít az árverésen való részvételre.

– A fellebbezésre 15 napot kaptunk – említette később telefonban Jablonkay Sándor. – Egy azonban biztos: számunkra a jogállamiság próbája, hogy a solymáriaké lesznek- e a solymári földek vagy sem.

szabadfold.hu