Miért hallgatnak a migrációkutatók?
Nem nyilatkozhatnak a sajtónak a migrációt kutató MTA-sok, amíg a migrációt vizsgáló akadémiai bizottság eredményeit közzé nem teszik.
Mivel a vizsgálati eredményeket a tervek szerint csak október elején hozzák nyilvánosságra, néhány hétig most úgy tűnik, nem beszélhetnek a tudósok erről a témáról - írja az Index, a Népszabadságra hivatkozva.
Pontosabban így nézett ki a levél:
"Az MTA Kommunikációs Főosztályának vezetője kéri a kutatók türelmét és együttműködését abban, hogy a migrációt vizsgáló akadémiai bizottság eredményeinek közzétételéig (október eleje) ne nyilatkozzanak a sajtóban migráció/menekült témában. Az e-mailben érkezett kérés a mai főigazgatói értekezleten külön is elhangzott. Kérlek, tájékoztassátok erről a kollégákat!"
Később, a Magyar Tudományos Akadémia közleményt adott ki. Ebben azt írják, hogy a Népszabadság állításai nem felelnek meg a tényeknek, a cikk 'a levél tartalmát súlyos mértékben torzította". Mint írják, "senki nem fogalmazott meg tilalmat, csak arra kérték a kutatókat – a tudományos kutatás elfogadott normái szerint –, hogy csak azután nyilatkozzanak a témáról, amikor a szeptember elején létrehozott akadémiai migrációs bizottság első kutatási eredményei a részleges adatok és eredmények összesítése után már rendelkezésre állnak."
A közlemény hozzáteszi még, hogy tudományos eredmények publikációját csak akkor korlátozzák, ha szellemi tulajdon sérelme merülne fel.
index.hu (Címlap: Fotó: index.hu)