A piac működését jelentős részben politikai megfontolások mentén működő erők befolyásolják, miközben a médiaszabályzást intézményes szinten is hozzátorzították a politikai motivációjú működési modellhez. A jelenség nem 2010-ben kezdődött, de azután ért el új, a rendszerváltás óta elképzelhetetlen szintet. Ebben a folyamatban a Népszabadság október 8-ra virradó felfüggesztése újabb mérföldkövet jelenthet.

A Mérték Médiaelemző Műhellyel közösen szervezett konferencián arra kerestük a választ, hogy hogyan jutott el az ország a jelenlegi, eltorzult médiapiaci működésmódhoz. Melyek voltak a legkritikusabb pontok? Hogyan lehet innen továbblépni? Andor László bevezetője után Urbán Ágnes, a Mérték Médiaelemző Műhely kutatója adott egy rövid áttekintést a magyar média jelen helyzetéről “Lágy cenzúra helyett kemény eszközök?” címmel (prezentáció lent).

A találkozó első, “Sajtószabadság, és annak hiánya – hol tartunk, mi jöhet?” című blokkjának szakértő résztvevői Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője és a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszékének egyetemi docense, Széky János az Élet és Irodalom szerkesztője, és Bátorfy Attila, az Átlátszó Adatújságírás csapatának tagja és a CEU médiakutatója voltak.

A konferencia második, “Puha cenzúra, öncenzúra, cenzúra, felfüggesztés, bedarálás – irányok és lehetőségek” című újságírói blokkjának résztvevői Pető Péter, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, D. Bányász Gergő, a HírTV belpolitikai főszerkesztője, Gál J. Zoltán a Vasárnapi Hírek főszerkesztője és Rajcsányi Gellért, a Mandiner.hu főszerkesztője voltak.

A szakértői vélemények egyértelmű irányba mutattak: a nyilvánosság terei egyre szűkülnek. Bár ma (még) hozzáférhető minden információ és vélemény, a médiapiac működésére jellemző hatósági beavatkozás, állami média, piaci torzítások és politikai nyomásgyakorlás légkörében érzékelhetően fogy a levegő a kritikus álláspontok elől. A magyar média helyzete 2010 előtt sem volt jónak mondható, sőt még az is megkérdőjelezhető, hogy valaha lett volna rendes médiapiac Magyarországon. Ezzel együtt 2010 óta új nagyságrendet öltött a sajtószabadság korlátozása. A közmédia átalakítása minden korábbi kormányzati/politikai befolyásolási kísérletet felülmúl. Ha jövőjéről gondolkodunk, szinte lehetetlennek tűnik a jelenlegi állapotok puszta javítása. Volt olyan szakértői vélemény a rendezvényen, amely szerint reformálás helyett akár az is felvethető, hogy egyszerűen ne legyen közszolgálati média a jelenlegi formában Magyarországon.

Széky János történeti összefoglalójában bemutatta, hogy a rendszerváltás után mesterségesen két pártra kalibrált médiapiacot hogyan gondolta az akkori politika a sajtószabadság biztosítékának. Ezt váltotta fel 2010 után egy egypártrendszer-alapú logika, amely egy nyomtatott és online sajtóra is kiterjesztett új médiatörvénnyel jött létre. A jelenlegi helyzetben zajló adás-vételek során pedig már nem mindig lehetünk biztosak abban, kit találunk egy-egy cégháló végén.

Bátorfy Attila emlékeztetett, az elmúlt néhány évben  összesen hét nemzetközi befektető hagyta itt a magyar médiapiacot: 4 német és 1-1 finn, svéd és osztrák. Felmerül a kérdés, hogy vajon ezek a szereplők megtehették volna-e ezt országaik vezetésének tudta nélkül? Amennyiben nem, adódik a kérdés, hogy vajon milyen alkuk állhatnak a háttérben. A hirdetési “piac” is rendkívül torz, és az sem nevezhető igazán piacnak: a reklámpiaci szereplők nem nézettségtől vagy eléréstől, hanem lojalitástól függően költenek, arról nem is beszélve, hogy a magyar állam által a hirdetési piacon elköltött pénz lassan több, mint a reklámtorta 10 százalékát adja, ami óriási pénz és teljesen eltorzítja a viszonyokat. Ebben a torz helyzetben fordulhatott elő az, hogy a Népszabadság, mint legolvasottabb napilap, az állami hirdetések alig egy százalékát kapta, ami rendkívül aránytalan volt az újság olvasótáborához képest.

Több felszólaló egyetértett abban a Népszabadság felfüggesztése kapcsán, hogy a lappal együtt számos híradó fontos “beszállítója” vész el. Az az érv, hogy a lap megszűnésére a nyomtatott sajtó általános hanyatlása, a technológiai változások adtak okot egyszerűen nem igaz. A tulajdonos egyetlen éjszaka alatt beszántotta a legnagyobb politikai napilapot, miközben erre lényegében nincs gazdasági magyarázat, a politikai motiváció pedig egyértelműnek tűnik. A második panel résztvevői abban is egyetértettek, hogy ebben a helyzetben az újságírói szakmán belül a szolidaritás az egyetlen járható út. Mint elmondták, olyan nem lesz, hogy “előlép egy milliárdos donor, aki biztosítani tudja a kritikus sajtó fennmaradását”. Csak a kitartó építkezés maradhat, mert mint látható, a médiát szabályzó politikai erőkben fel sem merül a méltányosság lehetősége. Általános volt az egyetértés abban is, hogy leginkább az olvasók számítanak, és a következő hónapokban ki fog derülni, hogy a kritikus sajtót igénylő közönség hajlandó-e megfizetni ennek árát. Egy megfelelő nagyságú előfizetői bázissal ugyanis már életben tartható lenne egy napilap, ahogy az a Népszabadságnál is látszott. Ha van igény minőségi tartalomszolgáltatókra, és ha a Népszabadság kapcsán felkorbácsolt indulatok elhozzák a rádöbbenést, hogy a minőségi lapok fenntartására áldozni kell, illetve hogy mi forog kockán, akkor lesz mód a folytatásra is. 

millenniumintezet.hu