h i r d e t é s

Mi az aquaplaning?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Mi az aquaplaning?

2020. március 17. - 10:07

“Látod ezt? Sose hajts olyan pocsolyába, aminek nem látod az alját!” - az alábbi intelem egy nagypapától származik, aki az unokája kezét fogva nézte végig, hogyan emeli ki a katasztrófavédelem a vízzel feltöltődött aluljáróba szorult, elővigyázatlan autóst. A pocsolyák és más nagyobb vízfelületek veszélyesek. Nem csak azért, mert sosem tudhatjuk, milyen mély gödörbe futunk bele. 

Miért nem szabad pocsolyába hajtani?

Egy-egy útmenti pocsolya, de még az autópályán átfolyó víz sem tűnik veszélyesnek - holott a vizes aszfalt már önmagában is kockázatos. A nedvesség hatására a gumi tapadása megváltozik, nő a fékút, de a fékek sem fognak jól feltétlenül.

A nedvesebb helyeket mindig jó ötlet fokozott elővigyázatossággal megközelíteni, ha szükséges, lassítani. Sosem tudhatjuk ugyanis, hogy a víz mennyire mély, vagy mennyire erős a sodrása. Egy-egy csőtörés során a víz annyira erős folyású is lehet, hogy eltéríti az autó kerekeit. Ennél is rosszabb a helyzet, ha a felszín alatt mély kátyú rejtőzik. Ez a gumiabroncs sérüléséhez, szálszakadásához vezethet. Rosszabb esetben a víz olyan mély és nagy, hogy eltömíti a kipufogót, így az autó “belefullad” a mélyedésbe. Aluljárókban, dombok aljában ez gyakran előfordul.

Mi az aquaplaning?

Az aquaplaninghez nem kell különösebben mély tócsa, csőtörés vagy természeti katasztrófa sem. Aquaplaningnek azt a jelenséget nevezzük, amikor az autó “megcsúszik a víztükrön”, vagyis a nedves útszakaszon irányíthatatlanná válik. Ez még a leggyakorlottabb vezetőket is képes megtréfálni.

Az aquaplaning nem csak félelmetes, de veszélyes is. Sajnos nehéz ellene védekezni: csak a helyzet kerülése, a kormány erős markolása és a hirtelen mozdulatok kerülése segít. A veszélyt csökkenthetjük, ha vezetéstechnikai tréningen, oktató segítségével megpróbáljuk elsajátítani a helyes technikát. Azoknak, akik sokat kénytelenek vezetni, ez különösen megéri.

Aquaplaning ellen gumiabronccsal?

Ha tudjuk, hogy rossz időben, nedves úton is autóba kell ülnünk, a legjobb, amit tehetünk, ha megpróbálunk a lehető legjobban felkészülni az aquaplaning jelenségére. Ennek egyik módja az esőben is megfelelő gumiabroncs kiválasztása

A gumikon ma már kötelező jelölni, mennyire állnak ellen az időjárás viszontagságainak. A gyártók egy A-tól G-ig terjedő skálán osztályozzák a termékeiket - az A-jelű abroncsok teljesítenek a legjobban nedves időben. 

Ma már akár az interneten is rendelhetünk megfelelő gumikat, az Olcsobbgumi.hu például még a házhozszállítást is vállalja - így sosem késő esőálló készletre cserélni a meglévő garnitúrát. Rossz időben, aquaplaning esetén a jó gumi életet is menthet.