h i r d e t é s

Mészáros veje: Munka nélkül nincsenek eredmények

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Mészáros veje: Munka nélkül nincsenek eredmények

2019. július 04. - 08:34

"Igen, hiányzott a felnőttlabdarúgás. Látni kell, hogy a klub életében korábban meghatározó szerepet töltött be az utánpótlásképzés, a felnőttcsapatnak neveltünk játékosokat, ami egy ilyen vidéki nevelőklubnál, mint amilyen mi vagyunk, nagyon fontos." - írja a 444.hu.

És persze fontos a tehetségeinknek is, hogy gyermekkoruktól kezdve végigjárják a ranglétrát. Mint a nagy sikercsapatoknál – ilyen például az Ajax – világszerte,

mondta a Haladás VSE elnöke a Nemzeti Sportnak, miután hétfőn kiderült, átveszik az élvonalból kipottyant csapatot. Mészáros Lőrinc veje, Homlok Zsolt a sportlapnak kijelentette:

a városvezetőséggel mint a leendő tulajdonostársak egyikével is szeretnénk minél hamarabb tárgyalóasztalhoz ülni, mert bízunk abban, hogy Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonostársként hozzájárul a futballklub helyzetének konszolidálásához. Hogy ez milyen formában, milyen keretek között valósulhat meg, tisztázni kell.

Szerinte "három-öt éven belül visszatérhet a Haladás az NB I-be." Hamarabb azért nem, mert

munka nélkül nincsenek eredmények, mint az élet többi területén, itt is meg kell dolgozni a sikerért. Viszont a tisztességes munkának van értelme, meggyőződésem, előbb-utóbb gyümölcsözik is.

444.hu.