h i r d e t é s

Megkezdődött a vámháború, amelyben talán senki nem nyer

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megkezdődött a vámháború, amelyben talán senki nem nyer

2018. július 06. - 19:09

Nem csak a kínai kormány, de az ázsiai országban működő amerikai cégek is bírálják Donald Trump különvámjait. - írja a nepszava.hu.

Forrás: vg.hu

Kibontakozó szakaszába jutott az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi konfliktusa: közép-európai idő szerint péntek reggel életbe léptek a kínai termékekre kirótt amerikai behozatali különvámok, valamint az erre adott kínai válaszlépések.

A pekingi kereskedelmi minisztérium szóvivője azzal vádolta Washingtont, hogy „a világgazdaság történetének legnagyobb kereskedelmi háborúját" indította el, és jelezte, hogy a kialakult helyzetről tájékoztatja a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO).  Amerikai részről 34 milliárd dollár összértékű, különféle kínai exportcikkre írtak elő 25 százalékos extra vámot, és a kínaiak jelezték, hogy hasonló forgalmi értékű amerikai termékre – egyebek közt szójára, elektromos autóra és whiskeyre – nézve „megtorló intézkedést" hoztak. 

Donald Trump elnök nem csupán Kínával szemben vezetett be kereskedelemkorlátozó vámokat, hanem globális érvényű intézkedéseket is hozott. Így különvámmal sújtotta az acél-, illetve alumíniumtermékek importját, és ez alól csak kivételezett országoknak adott felmentést – az Európai Uniónak például nem, mire Brüsszel is vámokkal sújtott egyes amerikai termékeket. 

Az amerikai lépések közvetlen mozgatórugója az, hogy hallatlan mértékben felduzzadt, évente 800 milliárd dollárra kúszott fel az Egyesült Államok külkereskedelmi deficitje (bár a friss adatok szerint májusban kismértékben csökkent), vagyis ennyivel nagyobb értékben importál Amerika árucikkeket és szolgáltatásokat, mint amennyit exportál. Ebből a hiányból 370 milliárd dollárnál valamivel több a Kínával szemben mutatkozó mínusz. 

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a különvámok által érintett termékek összértékének a nagyságrendjét egyelőre nem tartja akkorának, hogy azt már most kereskedelmi háborús veszélyhelyzetnek minősítse. Tartani lehet azonban attól, hogy a piacok elbizonytalanodása tovább mélyítheti a konfliktust. Trump ráadásul a kínai ellenlépések bejelentése nyomán viszontválaszt helyezett kilátásba, vagyis még több kínai terméket sújthat behozatali különvámmal. 

A Kínában működő mintegy kilencszáz amerikai vállalkozás érdekképviselete bírálja, a célzottal ellentétes hatást kiváltónak tartja Trump „vámháborúját".

A kereskedelmi háborúban nincs nyertes

 – hangsúlyozta médianyilatkozatában William Zarit, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) pekingi képviseletének a vezetője. 

nepszava.hu