h i r d e t é s

Meghamisíthatták egy szavazás eredményét a múlt heti bíróválasztáson

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghamisíthatták egy szavazás eredményét a múlt heti bíróválasztáson

2018. október 15. - 14:23

Egy győri küldött összeesküvésről és szándékos obstrukcióról ír a múlt heti botrányos szavazás után.

Forrás: 444.hu

„(...) azt állítom, hozzávetőleg 90 elektor tudatosan blokkolta a
jelöltállítást. Erről előzetesen, mint választani kívánó küldöttek nem tudtunk, ekként belátható, magas fokú konspiráció szükségeltetett.”

Ezt Szabó Péter, a Győri Ítélőtábla küldöttje írja a múlt héten tartott, botrányba fulladt bíróválasztásról, ahol az Országos Bírósági Hivatalt (OBH), és azt azt irányító Handó Tündét ellenőrző, bírákból álló testületbe kellett volna új tagokat választani. - írja a 444.hu

Az Országos Bírói Tanács (OBT) Handó Tünde hatalmának egyetlen intézményes ellensúlya, nekik kell ellenőrizniük Handó munkáját. Idén év eleje óta egyre több a konfliktus Handó és az őt ellenőriző testület között, ahonnan tavasszal többen is lemondtak. Az ő helyükre kellett volna új tagokat választani múlt hét elején, de a szavazás botrányba fulladt.

Az OBT tagjait januárban választották meg hat évre, és nem visszahívhatóak, ezért ha valaki el akarná hallgattatni Handó kritikusait, akkor annak szinte az egyetlen módja, ha valahogy ráveszi őket, hogy "önként" mondjanak le. Ebben az értelemben valószínűleg kapóra jött, hogy a múlt heti, kudarcba fulladt választás végén a jelen lévő bírák egy része megszavazott egy nyilatkozatot, ami szerint a Handót ellenőrző testületnek sürgősen le kellene mondania.

Ezt a nyilatkozatot aztán

Lemondásra szólította fel a bírói kar az OBT-t

címmel mutatta be a hivatalos bírósági honlap. Ma nyilvánosságra került viszont néhány dokumentum, ami árnyalja a történteket.

Szabó Péter volt a Győri Ítélőtábla küldöttje a múlt heti szavazáson. A Magyar Bírói Egyesület oldalán jelent meg többek között az ő alternatív jegyzőkönyve. Ebben többek között ezt írja utolsó szavazásról, ahol 64 szavazatra volt szükség a sikerhez:

Az értekezlet végén dr. Balla Lajos küldött élt azzal az ügyrendinek aposztrofált javaslattal, hogy foglaljunk állást, nem óhajtunk közreműködni a jelenlegi OBT tevékenységében, és hívjuk fel a választott tagokat lemondásra. Számos küldöttben felmerült, hozható-e egyáltalán ilyen döntés, de a levezető elnök azt szavazásra bocsátotta. A Kúria három bírójából álló szavazatszámláló bizottság ugyanakkor ebben közreműködni már nem kívánt, így a kézfeltartással jelzett „igen” szavazatokat – nagy hangzavar mellett – a korelnök számolta össze úgy, hogy a terem elejéről indult hátrafelé. Magam (...) a terem végén foglaltam helyet, és azt jegyeztem fel, a számlálás 62-ig jutott. Valaki meg is állapította, »nincs elfogadva«. (Megjegyzem, mások szerint 61 volt a vége, a lényeg azonban, hogy a többség nem volt meg.) Ekkor a számlálást végző kizárólag a terem hátsó részében ülők számára hallhatóan mondta, hogy további szavazatok is vannak; csak feltételezni tudom, magára és dr. Balla Lajosra gondolhatott. Így kerekedett ki az igen szavazatok száma 64-re. Meghatározó jelentőségűnek ítélem meg, hogy a „szavazatszámlálást” elejétől a végéig senki nem tudta követni, kontrollálni, így az megbízhatatlan, és nem tudható például az sem, hogy az említett szavazatokat kétszer vette-e számításba.”

A kudarcba fulladt választásokról, ahol a Handóhoz sorolt bírák nem vállalták a tisztséget, amire korábban jelölték őket, másokat pedig nem engedtek elindulni, Szabó az elején idézett jelölt blokkoláson kívül ezt írja:

„az Országos Bírói Tanács (OBT), közvetve pedig az igazságszolgáltatási hatalmi ág elleni, központilag megszervezett obstrukció szemtanúja lehettem. (...) Alaposan feltételezhető, az igazgatási vezetők azt az instrukciót kapták, hogy jelöltessék magukat. (...) Belátható, hogy a munkajogi függelmi viszonyra tekintettel a bírák nem szívesen szavaznak felettesük személye ellen.”

Szabó leírásával nagyrészt egybehangzó feljegyzést készíttettek a Fővárosi Törvényszék küldöttei a múlt heti szavazásról. Ebben azt írják, 

„a küldöttértekezletet levezető elnök súlyosan megsértette a küldöttértekezlet lebonyolítására irányadó (...) rendelkezéseket, a szavazatszámlálás lebonyolítása különösen aggályos volt.”

Azt írják, az OBT tagjainak lemondását sürgető határozat nem csak törvénysértő, de jogi értelemben nem is létezik. Arról is írnak, hogy az utolsó, vitatott eredményű szavazást követőn nem kérdeztek rá a tartózkodásokra és az ellenszavazatokra sem, így a

„javaslat támogatóinak összeszámlálása nem csak szavazatszámláló bizottsági, hanem matematikai kontroll nélkül is maradt.”

Részben a fentiek miatt a Magyar Bírói Egyesület közleményben kéri, hogy hívjanak össze új küldöttértekezletet, hogy rendben megválaszthassák a Handó Tündét ellenőrizni hivatott testület hiányzó tagjait. A botrányos választás másnapján egyes bírósági vezetők is az OBT lemondását követelték a bíró kar nevében, a Magyar Bírói Egyesület szerint viszont erre nem volt felhatalmazásuk. Szerintük a 

„fentiek a közvéleményben súlyos és komoly aggályokat keltenek, így alkalmasak az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megingatására és a bíróságok egységének megbontására.”

444.hu