h i r d e t é s

Meghalt Varga Ferenc

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghalt Varga Ferenc

2023. január 18. - 06:11

Életének 98. évében elhunyt Varga Ferenc olimpiai bronzérmes, világbajnok kajakos, a sportág első magyar ötkarikás dobogósa.

98 éves korában elhunyt az első olimpia érmes magyar kajakos - Forrás: Eurosport

A gyászhírről kedden számolt be a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, amely saját halottjának tekinti az egykori kiváló sportembert.    

Varga Ferenc, "Feró bá" - ahogy a sportágon belül ismerték - az 1952-es helsinki olimpián Gurovits Józseffel K-2 10 000 méteren bronzérmes lett. Ez volt a sportág első magyar érme az ötkarikás játékok történetében. Varga Ferenc ott volt a magyar kajak-kenu sport számára legendás maconi világbajnokságon is 1954-ben, ahol tagja volt a K-4 10 000 méteren bronzérmet szerző négyesnek. Utolsó magyar bajnoki címét 1966-ban, 41 évesen nyerte, de ezt követően egészen 2017-ig rendszeresen indult a masters magyar bajnokságokon.

Varga Ferenc - aki dolgozott a nemzetközi szövetségben is, emellett egy ideig edzősködött - 2007-ben kapta meg a sportág legrangosabb elismerését, az Arany Érdemérmet. Végakaratának megfelelően szűk családi körben vesznek tőle végső búcsút - közölte az MTI.