h i r d e t é s

Meghalt Szakcsi Lakatos Béla

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghalt Szakcsi Lakatos Béla

2022. október 02. - 13:25

79 éves volt.

Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Vasárnap hajnalban, 79 évesen meghalt Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a Nemzet Művésze, közölte a Magyar Jazz Szövetség. „Személye összefonódott a hazai jazz fejlődésével és kiteljesedésével, távozása pótolhatatlan veszteség” - írják.

Szakcsi Lakatos Béla 1943-ban született. Miközben a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban tanult, a jazz felé fordult, és a 60-as évek közepén saját zenekaraival is bemutatkozott, olvasható a kultura.hu-n megjelent életrajzban. A 70-es években indult nemzetközi karrierje, később szólóalbumai is megjelentek külföldön. Zenélt Bob Mintzerrel, John Patituccival, Jack DeJohnette-tel, Dave Weckllel és Frank Zappával is.

Itthon játszott a Rákfogó együttesben, majd a Saturnusban is. Foglalkozott cigány folklór gyűjtésével, írt cigány musicalt és cigány jazzt is.

Szakcsi Lakatos az elmúlt egy évben néhányszor a napi politikai hírekbe is bekerült. Először azért, mert visszautasította az ellenzéki vezetésű józsefvárosi önkormányzat díszpolgári címét arra hivatkozva, hogy nem akar belekeveredni a pártpolitikába, majd azért, mert a Magyar Zene Háza átadóján lejátszotta a Fidesz lakodalmas kampánydalát. Utólag azt mondta, ez csak vicc volt. (444.hu)


Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s

Clicky