h i r d e t é s

Meghalt Garay József színművész

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghalt Garay József színművész

2018. június 26. - 18:29

Életének 96. évében elhunyt Garay József színművész, a Katona József Színház társulatának tagja - tudatta a színház kedden az MTI-vel.

Forrás: origo.hu

Mint írják, Garay József 1943 és 1947 között a Színművészeti Akadémia hallgatója volt. Az 1940-es évek végétől számos magyarországi színházban, többek között a Nemzeti Színházban, a győri Kisfaludy Színházban és az egri Gárdonyi Géza Színházban játszott. 1978 és 1981 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt.

A színművész 1983-ban a budapesti Katona József Színházba szerződött, ahol nyugdíjba vonulásáig számos előadásban, többek között a Coriolanusban, a Revizorban, az Übü királyban és a Catullusban nyújtott emlékezetes alakítást.

Utolsó szerepét Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című előadásban játszotta.

Garay Józsefet a Katona József Színház saját halottjának tekinti.

(MTI)