h i r d e t é s

Meghalt egy asszony a "sürgősségin" - Nem tudta kivárni, míg sorra kerül

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghalt egy asszony a "sürgősségin" - Nem tudta kivárni, míg sorra kerül

2017. december 22. - 10:12

Órákat töltött a Honvéd Kórház ügyeletén az 58 éves asszony, de mire szakorvoshoz került, már nem tudtak rajta segíteni, az orvosok hozzá sem tudtak kezdeni az életmentő műtéthez- számolt be a tragikus esetről az RTLKlub híradója. - írja a nepszava.hu.

Forrás: nepszava.hu

A nőt lányai, unokája siratják, a gyerekei feljelentést tettek. 

Az édesanya otthon rosszul lett, lányai mentőt hívtak hozzá, így került a Honvéd kórház sürgősségi osztályára, ahol - mondhatni szokás szerint - hatalmas volt a tömeg. Az asszony - gyerekei elmondása - szerint szenvedett a fájdalomtól, ennek többször hangot is adott, ám türelemre intették.

Az ügyeleten várakozva egyre romlott az állapota, mint később - és már későn - kiderült, a nőnek sürgős szívműtétre lett volna szüksége. Amikor mintegy öt óra múlva sorra került,

ment a fejvesztve rohangálás

 - mondta az RTL híradójának az asszony egyik lánya.

A csatorna megkereste az akkor ügyelő orvost, aki szerint a nőnek nem sok esélye lett volna a túlélésre. Azt is elmondta, hogy aznap délelőtt 120 beteget láttak el.   

nepszava.hu