h i r d e t é s

Megállíthatatlanul drágulnak az élelmiszerek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megállíthatatlanul drágulnak az élelmiszerek

2020. március 12. - 17:53

Nem tűnik nagyon messzinek 2016 júniusa, de ha az élelmiszerek árváltozását nézzük, akkor nagyon az. - írja a G7

Négy éve nyáron a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) még éves szinten 0,4 százalékos árcsökkenést mutatott ki, azaz ennyivel kevesebbet kellett fizetni ugyanazért a fogyasztói kosárért, mint 2015 nyarán.

Azóta viszont folyamatos infláció van, ráadásul egyre nagyobb ütemű. Idén februárban már 7 százalékkal kellett többet fizetni ugyanannyi élelmiszerért, mint egy évvel korábban. A drágulás mértékét havi bontásban az alábbi grafikon mutatja, és jól látszik rajta, hogy a KSH által mért élelmiszer-infláció mértéke töretlenül és elég meredeken emelkedik.

Az alábbi képet egy 2016. februári Lidl akciós katalógusból vágtuk ki, érdemes megnézni rajta az árakat, a sertéskaraj kilója például akkor 1299 forintba került. Most február végén mi 2197 forintért láttuk ugyanezt a Lidlben, az Alidban pedig 1749 forintért. Az eltelt három és fél évben természetesen a bérek is emelkedtek, de sertéskarajból biztosan nem lehet annyit venni ma egy fizetésből, mint 2016 elején.


A Lidl 2016-os akciós újságja

Ez pedig 2020. március 8-án járt le

A KSH közleménye is kiemeli, hogy a sertés nagyon megdrágult, egyetlen év alatt 27,3 százalékkal ment fel, míg a kolbász 21,5, a sonka 11, a zöldség-gyümölcs 10,3, a tej 9,4, a kenyér pedig 7,2 százalékkal drágult.

Az átlagos infláció a KSH szerint 4,4 százalékos volt. Ez sem kevés, hiszen a jegybank hivatalos inflációs célja három plusz/mínusz egy százalék, vagyis a januári 4,7 százalék után továbbra is kívül esik az MNB toleranciasávján a pénzromlás üteme. (G7)