h i r d e t é s

Meg szabad különböztetni az idén és a korábban született gyerekeket 

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Meg szabad különböztetni az idén és a korábban született gyerekeket 

2018. november 24. - 08:08

Nem cél a már megszületett gyerekek elismerése, csak a további szaporulat. 

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Egy kétgyerekes anyának azért nem engedik el a diákhitele felét, mert egyik gyereke sem idén született. Ez ugyan hátrányos neki, de nem alkotmányellenes, mert van észszerű indoka – döntötte el egyhangúlag az Alkotmánybíróság Hörcherné Marosi Ildikó vezette öttagú tanácsa.

A kormányrendelet szerint két gyerek esetén a tartozás felét, három és több gyerek esetén pedig az egészet elengedik, de csak akkor, ha a gyerekek közül legalább egy 2018. január 1. után született vagy ekkor fogadták örökbe. A panaszos fiatalasszony ezt hátrányos, alkotmánysértő megkülönböztetésnek tartotta: miért támogatják jobban azt, akinek idén született gyermeke, mint őt, akinek korábban? Hiszen a helyzetük teljesen egyforma, neki sem könnyebb törlesztenie a diákhitelt.

Az Alkotmánybíróság tanácsa érdemben vizsgálta a beadványt. Megállapította, hogy a szabályozás „kétségtelenül hátrányosan érinti” az indítványozót és a vele azonos helyzetben levő nőket, ám a panaszt mégis elutasította. Az indoklás a következő:

„…a költségvetés egyensúlyának megőrzése indokolja egyfelől a költségvetést terhelő állami támogatások korlátok közé szorítását, másfelől az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az intézkedés fő célja nem a már korábban megszületett vagy örökbefogadott gyermekek nevelésével kapcsolatos költségek utólagos elismerése, hanem a gyermektámogatás segítségével a további gyermekvállalás ösztönzése”, kedvező demográfiai fordulat elősegítése állami támogatás nyújtásával. Ezért „az indítványozó számára hátrányos megkülönböztetésnek van észszerű, kellő alkotmányos súlyú indoka: az intézkedés a további gyermekvállalás ösztönzését szolgálja. Ennek megfelelően a megkülönböztetés nem tekinthető önkényesnek.” (hvg.hu)