h i r d e t é s

Matolcsy és Csányi szerint a kormánynak vissza kell térnie a normalitáshoz

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Matolcsy és Csányi szerint a kormánynak vissza kell térnie a normalitáshoz

2022. szeptember 23. - 12:03

Súlyos bírálatot kapott a magyar kormány Matolcsy György jegybankelnöktől és Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgatótól a Közgaszdász Vándorgyűlés nyitónapján.

Csányi Sándor és Matolcsy György - Fotó: Béres Márton/Népszava

Csányi szerint a magyar politikai döntéshozók nincsenek tisztában azzal, hogy milyen nehéz helyzetbe hozták a magyar bankrendszert.

„Nincs mese vissza kell térnie a magyar gazdaságnak az egyensúlyi növekedési pályára, ahhoz hogy folytatódjon a felzárkózás” – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a csütörtökön kezdődött Közgazdász Vándorgyűlésen. Nem lehet megengedni, hogy miközben Lengyelország tavaly 1,9 százalékos költségvetési hiánnyal működött, addig a magyar kormány 6,8 százalékos hiányt csinált. Lehetséges a magyar gazdaság felzárkóztatása, de ehhez fel kell számolni a piaci, az államháztartási, a fizetési mérlegben látható egyensúlytalanságokat, hiányokat. Nem szabad a magyar kormánynak újra a devizaeladósodás útjára lépni: az elmúlt években a devizaadósság aránya 20 százalék alatt volt – ez hamarosan 26 százalékra emelkedik. A felzárkózás kulcsa, a digitális átállás: ezen a téren is rendkívül rossz helyzetben van a magyar gazdaság, de a magyar állam is – tette hozzá a jegybankelnök.

A konferencián Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy „teljesen érhetetlenek egyes kormányzati bevakozások” és szerinte “nem látja mindenki a gazdaságirányításban, hogy bankszektor nehéz helyzetben van” – utal a bankár az extraprofitadóra, kamatstopra.  Egy bankár ne panaszkodjon – fogalmazott Csányi Sándor, de meg kell érteni, hogy nem a bankokért, hanem a magyar gazdaságért emel szót. Emlékeztetett arra, hogy 2010 után az egymást követő Orbán-kormányok összesen 4000 milliárd forint extra terhet tettek a bankszektorra, ebből csak 2022-re közel 700 milliárd forint jut. Csányi szerint ezek az extra bankterhek nem tesznek jót a magyar gazdaságnak, hisz a forráselvonás miatt beszűkül a magyar bankszektor hitelezési kapacitása. Nem csak a bankszektor, de a magyar gazdaság érdekében is gátat kell vetni az észszerűtlen tehernövelésének – mondta. Csányi szerint ráadásul a bankrendszer más szektorokhoz képest alacsony jövedelmezőségű, ezért sajátos, hogy bankokra vettnek ki extraprofitadót, miközben az építőiparban, a vegyiparban vagy a gyógyszergyártásban jóval magasabb profitok vannak, mégsem kaptak extraadót. Ahelyett, hogy egy recesszió küszöbén a gazdaságot finanszíroznák a bankok – extra adókkal sújtják.

Az OTP vezetője szerint bizonyos szempontból érthetetlen, hogy egyes külföldi bankok még nem vonultak ki a magyar piacról. Ez persze az OTP-nek jól is jöhetne, de rontaná a gazdaság versenyképességét. Ráadásul kiszámíthatatlan a szabályozó környezet, az állam bármikor bevakozik a jogrendbe, sőt még a polgári jogviszonyokba is – mondta Csányi Sándor. (ujnepszabadsag.com)


Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s

Clicky