h i r d e t é s

Másfél évre ítélték a siklósnagyfalui polgármestert

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Másfél évre ítélték a siklósnagyfalui polgármestert

2019. október 03. - 13:07

Másfél év letöltendő börtönt kapott a bíróságon Siklósnagyfalu polgármestere, akit három társával együtt költségvetési csalásban és sikkasztásban találtak bűnösnek. - írja a 444.hu.

Forrás: harkanyhirek.hu Fotó: Kacsúr Tamás

Kosztics József frissen megválasztott polgármesterként, 2011-ben újíttatta fel a település iskoláját, amire másodszor is 17 millió forintos minisztériumi támogatást kért. Ennek egy részéből viszont az önkormányzat épületére csináltatott új tetőt, egy másik részét pedig elsikkasztotta. Kosztics az RTL Híradónak azt nyilatkozta, mivel nem jogerős az ítélet, idén is mindenképp elindul polgármesternek.

Úgy gondolom, a falu bízik is bennem. 

Kosztics már volt börtönben. 2006-ban azért kellett lemondania a falu vezetéséről, mert korábban nem vonult be a rá kirótt 14 hónapos büntetést letölteni, amit lopásért és okirat-hamisításért kapott. Miután ez végül megvolt, 2010-ben és 2014-ben is újraválasztották.

444.hu