h i r d e t é s

Már büntetik az élelmiszert pazarló boltokat a franciáknál

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Már büntetik az élelmiszert pazarló boltokat a franciáknál

2016. február 09. - 14:56
0 komment

A múlt héten Franciaország szenátusa egyhangúlag elfogadta azt a törvényt, amely megtiltja a szupermarketeknek, hogy élelmiszert dobjanak ki. A nagyobb boltoknak a jövőben kötelezően jótékonysági szervezeteknek és élelmiszerbankoknak kell felajánlaniuk a megmaradt élelmet - idéz a 444.hu.

Fotó: Europress / Napi.hu

A törvény csak a minimum négyszáz négyzetméteres üzletek esetében érvényes, és egy vállalat akár 3750 eurós büntetést is kaphat, ha megszegi az új szabályokat - írta a portál, az Independent cikkére hivatkozva.

A cégeknek szerződniük kell a jótékonysági szervezetekkel és az élelmiszerbankokkal, azok így a jövőben jobban tudnak majd tervezni azzal kapcsolatban, hogy milyen típusú, mennyiségű és minőségű ételre számíthatnak, ezzel pedig reményeik szerint javul majd hatékonyságuk is.

Minőségtől függően, persze, amit nem lehet már emberi fogyasztásra felhasználni, abból állati takarmány lehet. 

Az ötlet egy társadalmi kezdeményezésből indult, a petíciót elindító képviselő most már azt szeretné, ha az egész Európai Unióra kiterjedő tiltást sikerülnie kiharcolniuk.

 

napi.hu