h i r d e t é s

"Magyarországról el kell tűnnie mindennek, ami balliberális"

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

"Magyarországról el kell tűnnie mindennek, ami balliberális"

2018. október 21. - 08:44

"az Orbán-kormány fokozza a harcot bizonyos tudományos és kulturális intézmények ellen." - írja a Tages-Anzeiger című svájci lap.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

Emlékeztet arra, hogy az illiberális államban nincs helye a balliberális eszméknek és sajtónak. A hatalom ennek megfelelően igyekszik lépésről lépésre száműzni 68 szellemét is, merthogy az állítólag káros. Ami a gender tudomány oktatását illeti, az elemzés rámutat, hogy itt elsősorban Orbán ideológiai jelképpolitikáját lehet tetten érni, hiszen a társadalmi nemek kutatásával csak két egyetemen foglalkoznak, ott is csak a mesterképzésben, de az egyik érintett az CEU, márpedig azt Soros, a magyar nemzeti konzervatívok kedvenc ellensége alapította. Az intézményt a kormány külön törvényekkel és bürokratikus előírásokkal bombázza. Bírálók szerint azonban ez esetben a tanszabadságot éri alapvető támadás.  

De a kulturkampf egyébként is felerősödött, lásd Pröhle Gergely menesztését. Az állami egyetemeken, illetve kulturális intézményekben már alig akad bárki, aki nyilvánosan szembe menne Orbán Viktorral. Sok tucat liberális értelmiségit, illetve tudóst bocsátottak el, valamint szekáltak ki. A hatalom iránti hűséget immár az óvodákban is sulykolják. Ugyanakkor a kormányt nem érdeklik a nemzetköz tiltakozások, most éppen a hajléktalanokat nyilvánította bűnösnek. (tagesanzeiger.ch) / b1blog.hu