Nemzeti parkjainkat bemutató sorozatunkban ezúttal Közép-Magyarország természeti értékekben leggazdagabb vidékére látogatunk el, az Alsó-Tiszavidék holtágai, a Duna-völgy lenyűgöző síkságai és a Duna-Tisza-köz találkozásához, a Kiskunsági Nemzeti Parkba.

A szikes puszta

Ha magyar vidék, akkor bizony Kiskunság. A pusztai élet emblematikus területeinek esszenciáját adja mindaz, amit a Duna-Tisza-köz és védett környezete már évszázadok óta őriz számunkra a magyarság hagyományaiból: úgy igaz ez a környezeti látképre, mint a környéken jellemző  szokásokra. A Kiskunság egy kis szelet mindabból, amit a gazdálkodó Magyarország jelentett, nem túlzás azt mondani, hogy egészen a kora középkor óta, szinte változatlanul.

Belvíz idején

Hazánk második nemzeti parkjaként 1975 óta élvez kiemelt védettséget, s természetes vizei a Ramsari egyezménynek köszönhetően fokozottan védett vizes élőhelyeknek minősülnek. Területének nagy részét 1979-ben az UNESCO a világ legfontosabb bioszféra rezervátumai közé emelte.

Elhagyott tanya

Északi része nagyon hasonlít a Hortobágyra, elsősorban Széchenyi Istvánnak jóvoltából, bár ezt valószínűleg ő sem így tervezte. A folyószabályozásokat követően ugyanis a terület, mely sokáig ártér volt, szikesedésnek indult, s szinte kizárólag sótűrő növények voltak képesek a túlélésre a Felső-kiskunsági pusztán.

Az ősborókás

Igen tipikus jellemzői a szikes talajnak köszönhetően az egészen váratlan helyeken felbukkanó tavak, de az egykori betyárok nagy örömére a mocsarak, lápok is. Mindezen vizes élőhelyek olyan különleges állatoknak adnak otthont, melyek másutt Közép-Európában csak nagyon kevés helyen fordulnak elő, s mindegyikük fokozottan védett, vagy veszélyeztetett. Ilyenek a gyurgyalag, a túzok, az ugartyúk, vagy az a 34-féle csigafaj, melyek egyedüli otthona a nemzeti park. De a kerecsensólyom és a rétisas természetes élőhelyeit is itt találjuk.

Belvíz idején a puszta

A nemzeti park elkülönülő tájvédelmi körzeteinek mindegyike külön-külön is nagy érték, elég csak Mártélyi-, vagy a Pusztaszeri Tájvédelmi körzetre gondolni számtalanféle egyedülálló hal- és növényfajával, s földrajzi adottságainak köszönhetően lenyűgöző látképével.

Ősz idején a jegenyés

A Kiskunság máig hamisítatlan, a maga teljességében eredeti környezet, s nagy része valóban az emberi kéztől érintetlen. Aki teheti, töltsön el egy hetet a környéken, s közben ne feledkezzen meg IV. Béla királyról sem, akinek köszönhetően a tatárjárást követő idők óta a természettel harmóniában élő emberek lakják e vidéket.

Magányos gémeskút a pusztában

Fészekrakók

A szürke gulya

Tűz után a határ

Hazafelé a határból

(Fotók: H. Szabó Sándor / Címlap: Az ország közepe // Így néz ki a Kiskunsági Nemzeti Park a magasból...)