h i r d e t é s

Ma szintet lép Schadl György pere

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Ma szintet lép Schadl György pere

2023. május 16. - 06:19

A végrehajtói kar mostanra lemondott elnöke eddig is ártatlannak vallotta magát, de a dolgát még megnehezítheti, hogy 22-ből 10 vádlott már beismerte a bűnösségét. 

Schadl György és Völner Pál - Forrás: olkt.net

Schadl György meghallgatásával rendesen is elkezdődik az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügye, az úgynevezett Schadl-Völner-per a bíróságon. Eddig ugyanis csak az előkészítő ülések mentek le, amiken röviden arról kérdezték a vádlottakat, bűnösnek vallják-e magukat vagy sem. Akik pedig ezeken ártatlannak vallották magukat, azoknál most elindul a büntetőper.

Maga Schadl György, a végrehajtói kar volt elnöke és Völner Pál volt igazságügyi miniszterhelyettes és államtitkár sem vallotta be a bűnösségét korábban. A dolgukat viszont még megnehezítheti, hogy a 22 vádlottból tízen – köztük hat végrehajtó – már beismerték a bűnösségüket. Őket a bíróság már el is ítélte, a legtöbbjük felfüggesztett, tehát nem letöltendő szabadságvesztést és pénzbüntetést kapott.

A maradék 12 vádlottnál pedig most elindul a büntetőper – a bíróság a keddi első napon az elsőrendű vádlottat, Schadl Györgyöt hallgatja meg.

Az eldőlt dominók

Az ügy lényege a vádirat szerint, hogy Schadl „korrupciós kapcsolatot alakított ki” Völner Pállal, aki rendszeresen 2–5 millió forintot kapott tőle – összesen legalább 83 millió forintot. Az államtitkár cserébe vállalta, hogy a pozíciójából eredő befolyásával Schadl kéréseire elintéz konkrét ügyeket, például a jól jövedelmező végrehajtói kinevezéseket. És hogy mindezt miből finanszírozta a végrehajtói kar elnöke? A nyomozók szerint abból a pénzből, amit Schadl azoktól kapott, akiket a végrehajtói pozícióba segített. Így összesen 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert.

Az előkészítő üléseken bűnösnek vallotta magát, és már el is ítélték azt a vádlottat is, aki egy olyan szereplőt kötött össze Schadl Györggyel, akit végül korrupt módon végrehajtónak neveztek ki. Ahogy ő fogalmazott, „azért ismerem be a bűnösségemet, mert az úgy történt, ahogy az ügyészség a vádiratban előterjesztette”.

A bonyolult ügynek mellékszálai is vannak. Egy építési vállalkozó abban ismerte be a bűnösségét, és azért ítélte el őt a bíróság, mert segített Schadl Györgynek megszerezni a használatba vételi engedélyt a túlépített nyaralójára. De az a vádlott is beismerte a bűnösségét, aki a kormányhivatal részéről intézte el az engedélyt arra a bizonyos siófoki nyaralóra.

A letartóztatásban ülő Schadl György a korábbi vallomásaiban tagadta, hogy korrupciós kapcsolatot alakított volna ki Völnerrel. Szerinte sosem adott neki pénzt, legfeljebb szeszes italt, arról pedig „elképzelése sincs”, hogy jönne a képbe egyáltalán Völner. A lehallgatási jegyzőkönyvek szerint Schadl minderről a szintén a vádlottak padján ülő feleségének már kicsit erősebben fogalmazott egyszer a telefonban:

Nem fogok bevallani olyan dolgot, amit nem csináltam. Maximum csinálok egy bűncselekményt, és szájba baszom az ügyészt.

Azt is tagadta, hogy ő maga 924 millió 852 ezer forint jogtalan előnyre tett volna szert. Állította, csak kölcsönt adott hét végrehajtóból hatnak, ahhoz, hogy be tudják indítani az irodáikat – ők azok a végrehajtók, akik a bíróságon már bevallották a bűnösségüket, ezzel tehát elismerték, hogy a kinevezésükért cserébe kenőpénzt adtak át Schadlnak.

Schadl ezekről a bíróságon úgy vallott, a végrehajtói karban nem az elnök (tehát ő), hanem a hivatal döntött a fontos ügyekben, így a végrehajtójelöltek pontozásában is. (A hivatal volt vezetője viszont már szintén beismerte a bűnösségét abban, hogy Schadl kívánságainak megfelelően pontozta a végrehajtói pályázatokat.) Schadl szerint egyébként akkor annak már több értelme lett volna, ha nem Völnerrel, hanem a végrehajtók kinevezését aláíró Vízkelety Mariann volt államtitkárral került volna „bűnös” kapcsolatba.

Tóni, Barbara és Ádám nem jutott el a vádiratig

A vádiratba az a rész már nem került be, hogy Schadl szakmányban intézhette ismerősöknek a sikeres egyetemi vizsgákat, például Rogán Antal kabinetfőnökének és Völner rokonának. A nyomozati iratok szerint Schadl három tanulmányi akadály leküzdésében segített Rogán kabinetfőnökének az egyetemen, pedig Nagy Ádám ott sem volt a vizsgán, sőt, még a Neptun-rendszerben is Schadl intézhette a jelentkezését a vizsgára a kapcsolatain keresztül.

Április végén aztán kiderült, hogy a rendőrség nyomoz ebben az ügyben, de akkor még azt állították, egyelőre senkit sem hallgattak meg, még tanúként sem.

Ahogy több miniszter és államtitkár neve sem bukkan már fel a vádiratban, pedig néhányukat maga Völner Pál is tanúként idézné be a büntetőperre: köztük van Varga Judit igazságügyi miniszterTrócsányi László egykori igazságügyi miniszter, Süli János volt miniszter, Jeney Orsolya volt helyettes államtitkár, Vízkelety Mariann volt államtitkár, Kovács Pál volt államtitkár, Molnár Zoltán államtitkár, Hajas Barnabás államtitkár és Kanta Tamás, Völner egykori kabineti tagja, későbbi miniszteri biztos is.

Abban sem nyomoz senki, ki lehet az a Tóni, Barbara és Ádám, akiket Schadl egy lehallgatási jegyzőkönyvben emlegetett egy 35 éves sztorival együtt. Azóta sem derült ki, kikről beszélt, de a nyomozati iratok arra utalnak, hogy Schadlnak bizalmasabb kapcsolata lehetett Nagy Ádámmal, Rogán Antal kabinetfőnökével, akinek egyébként a feleségét Rogán Barbarának hívják. Maga Rogán egyébként nemrég a parlamentben azt mondta, „nem ismertem Schadl nevű urat”.

Azért mi egy korábbi ülésen megkérdeztük Schadltól, hogy ki az a Tóni.

Nehéz idők

Schadl áprilisban lemondott a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöki tisztségéről, vele együtt pedig az egész elnöki kar is benyújtotta a lemondását. Közben a kormánypárti képviselők olyan javaslatot nyújtottak be az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának, amivel megakadályoznák, hogy a végrehajtói kar tagsága a tisztújító közgyűlésen újra Schadl Györgyöt válassza elnöknek.

Aki egyébként már egy ideje letartóztatásban ül. Nem is volt mindig könnyű dolga a börtönben: ügyvédje panaszt tett a fogvatartási körülmények miatt, amik szerinte „mélyen sértik az emberi méltóságot, és semmiben sem felelnek meg a jogszabályoknak, illetve az európai uniós előírásoknak”.

Az ügyvéd szerint senki nem adott magyarázatot arra, hogy védencét közel öt hónappal a letartóztatása után miért kellett magánzárkába tenni, ahol „a fal emberi fekáliával (szarral) van bekenve, hemzsegnek a poloskák”. Állítása szerint Schadl tele volt poloskacsípéssel, és az is megviselte őt, hogy „hat órán keresztül próbálta kitakarítani az igencsak szűkre szabott celláját, de teljesen sikertelenül”. Később aztán javultak a fogvatartás körülményei. (Telex)