h i r d e t é s

Lopakodó kormányzati akció folyik Karácsonyék háta mögött

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lopakodó kormányzati akció folyik Karácsonyék háta mögött

2020. február 11. - 11:44

Nem állt le a budapesti Városligetben az új Nemzeti Galéria építésének előkészítése annak ellenére, hogy a kormány azt ígérte, hogy nem épül fel olyan épület a területen, amelyet az új budapesti városvezetés nem szeretne. - írja a napi.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Máthé Zoltán

A budai Várból a kormányzati építkezések miatt költöztetnék új épületbe a Nemzeti Galériát és a Széchényi Könyvtárat.

Demokraták vagyunk, szeretjük a várost, ha Budapest akarja, leáll a Liget-projekt

- fogalmazott Fürjes Balázs kormánybiztos egy októberi interjújában. Ennek értelmében a Petőfi Csarnok helyére tervezett új Nemzet Galéria nem épülne fel, a Magyar Hang információi szerint azonban az előkészítés nem állt le, vagyis jelen állás szerint a múzeum az eredeti tervek szerint megvalósul.

Az új Nemzeti Galéria építési engedélyét 2019 januárjában hatályon kívül helyezte a bíróság, miután a beruházásért felelős Városliget Zrt. nem biztosította a CivilZugló Egyesület civil szervezetnek a törvény által előírt iratbetekintési jogot. Az engedélyeket később újra kiadta a hatóság, a Nemzeti Galéria kivitelezésére azonban még nem írták ki a közbeszerzési pályázatot.

A főváros vezetése bízik a kormány azon ígéretében, hogy nem valósulnak meg olyan beruházások, amelyekre a budapestiek és a Fővárosi Közgyűlés is nemet mond

 - írta a Magyar Hangnak a főváros.

A jelenlegi építési engedélyek még 2+1 évig érvényesek, de a Fővárosi Közgyűlés a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) felülvizsgálatával, szükség szerinti módosításával befolyásolhatja a városligeti építkezések megvalósulását.

Ez a közlemény érdemben nem cáfolja azt az értesülést, hogy folytatódik az építkezés előkészítése vagyis a főváros eddig nem tett lépéseket az új Nemzeti Galéria beruházásának leállításáért. Így az érvényes építései engedély birtokában jelenleg semmi sem gátolja meg a Városliget Zrt.-t az építkezés megkezdésében. Az új Nemzeti Galéria ügyében az internetes portál megkereste a Fürjes Balázs vezette Kiemelt Kormányzati Beruházások Központját is, ám az egyelőre nem reagált a kérdésekre.

napi.hu