h i r d e t é s

Levegővel is terjedhet a koronavírus kórokozója

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Levegővel is terjedhet a koronavírus kórokozója

2020. szeptember 22. - 06:42

 

Mindez idáig úgy gondolták, kizárólag cseppecskék formájában adhatják át az emberek egymásnak a COVID-19 fertőzést, a legutóbbi útmutató alapján azonban sokkal kisebb részecskékkel is továbbítható a vírus.

Az amerikai Járványügyi és Járványmegelőzési Központ (CDC) vasárnap frissített közleményéből megtudhattuk, hogy a koronavírus a cseppecskéken kívül aeroszolként szintén átterjedhet egyik betegről a másikra.

"A levegőben terjedő vírusok, mint például a COVID-19, rendkívül ragályosak, valamint könnyen elkaphatóak még úgy is, ha valaki a közelünkben lélegzik."

A CDC weboldalán mindez idáig csak annyit olvashattunk, hogy a koronavírus kizárólag 1,8 méteren belül jelent veszélyt azoknál a személyeknél, akik közeli kontaktusba kerülnek, ezen felül azt írták, a légutakból származó, köhögés, tüsszentés vagy beszéd után kipottyanó cseppekkel terjedhet.

Tegnap óta azonban változtattak ezen a ponton is, ugyanis a következőket fogalmazták meg a járványügyi szakemberek: "Egyre több bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy a cseppek a levegőben is kialakulhatnak, és szuszpenzióként ott lebeghetnek, mások pedig ezt könnyen belélegezhetik, ha 1,8 méteren belül tartózkodnak egymástól például éttermekben, edzőtermekben és kórusok próbáin. Általánosságban a beltéri környezet gyenge szellőztetéssel kedvez a vírusnak." (liner.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s