Közben az is kiderült, hogy a Fidesz húsz év után lecseréli a botrányt botrányra halmozó Farkas Flóriánt. A következő ciklusban négy roma tagja is lehet az Országgyűlésnek, ez – bár a cigány népesség arányától messze van – rekordbeállítás, az pedig még sosem fordult elő, hogy minden ötvenedik képviselő a roma kisebbséghez tartozzon. Szakértőkkel és érintettekkel beszélgettünk a cigányság politikai képviseletéről.

A Debreceni Egyetem kutatása szerint harminc év alatt megduplázódott a Magyarországon élő cigány népesség. A 2018-ban publikált kutatás szerint 400 ezerről 876 ezer főre nőtt a romák száma, így 3,7 százalékról 8,8 százalékra gyarapodott a teljes népességen belüli arányuk, ami a falvakban még magasabb, ugyanis az ott élők 11,5 százaléka cigány származású. Az országos kutatás adatgyűjtése 2010 és 2013 között zajlott, de még ha a nagyjából tízéves adatokkal számolunk is,

legalább kilenc képviselővel kellene rendelkeznie a cigányságnak az Országgyűlésben, hogy népességarányos legyen a képviselete.

És bár az a rendszerváltás óta csak egyszer fordult elő, hogy parlamenti képviselő nélkül maradt a cigányság, az ország legnagyobb lélekszámú kisebbségének reprezentációja közel sem volt ideális az elmúlt harminc évben. Gyakori kritika, hogy a pártlistáról bekerülő roma képviselőknek nincs mozgásterük, mert köti őket a pártfegyelem, így nem képesek artikulálni a nemzetiségi problémákat. Az Országgyűlés jelenlegi egyetlen roma politikusa, a fideszes Farkas Flórián 2013 óta nem szólalt fel, de 2010 óta is csak ötször emelkedett szólásra.

Egy ciklusban idáig legfeljebb négy roma származású képviselő ült a törvényhozásban, és összesen is csak kilenc cigány képviselő szerzett mandátumot.

A következő ciklusban legjobb esetben is a népességarányos képviselet nagyjából fele valósulhat meg: a kormányoldal Farkas helyett új roma politikusnak szorított helyet a listáján, és az ellenzéki oldalon is találunk új jelölteket.

Bár roma politikusok egyéniben sem a kormányzó pártok, sem az ellenzéki összefogás színeiben nem indulnak, ez már hagyománynak mondható, Márki-Zay Péternek, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének azt sikerült elérnie, hogy a befutó helyeken három roma politikus szerepeljen náluk. Ebben Márki-Zay makacssága mellett Lakatos Béla, a kormányfőjelölt romaügyi referensének nyilvános nyomásgyakorlása és az elmúlt hónapban a roma politikát övező figyelem is közrejátszhatott. Január végén ugyanis kiderült, hogy a cigányság a következő ciklusban nem delegál nemzetiségi szószólót a Tisztelt Házba, miután botrányba fulladt az Országos Roma Önkormányzat jelöltállító közgyűlése. Az ORÖ-nek február 1-jéig kellett volna jelölnie valakit a nemzetiségi lista élére, aki megfelelő szavazatszám esetén képviselői jogosítványt is szerezhetett volna, de abban sem sikerült megállapodni, hogy milyen feltételek mellett szavazzanak erről.

Az állam mondja meg

A rendszerváltás tétje a cigányság számára az volt, hogy részt vegyenek a képviseletük megteremtésében, kiválasszák azokat, akiket alkalmasnak gondolnak a feladatra. Kezdetben a cigányság státusza sem volt világos. Azon túl, hogy magyar állampolgárok, nem volt egyértelmű, hogy mennyiben tekinthetők etnikai vagy nemzetiségi kisebbségnek. Az államszocializmus idején szociális néprétegként határozták meg a romákat, azt gondolták, hogyha megoldódnak a cigányság szociális problémái, akkor feloldódik a többségi társadalomban.

A rendszerváltás hajnalán megjelentek a radikálisnak nevezett roma értelmiségiek is: Daróczi Ágnes, Zsigó Jenő, Bari Károly. Hozzájuk csatlakozott fiatal tanáremberként Horváth Aladár, amikor a miskolci tanács úgy döntött, hogy szegregátumot létesít a Sajó mocsaras árterületén. Horváth a Phralipe Független Cigányszervezet és az SZDSZ választási szövetsége révén került be a parlamentbe, ahogyan Hága Antónia is. Hozzájuk csatlakozott 1992-ben Péli Tamás, aki egy haláleset miatt megüresedett mandátumot vett fel az MSZP-frakcióban. A roma festőművész, író kétévnyi képviselőség után, második ciklusának elején elhunyt.

Ezt követően a roma képviselők száma egyre csökkent, mígnem az 1998-tól 2002-ig tartó ciklusban elérkezett a mélypont: egyetlen roma sem ült a parlamentben.

A rendszerváltáskor az volt az álláspontunk, hogy mindenki a saját ideológiai meggyőződésének megfelelő párthoz csatlakozzon. Romák, be a többségi pártokba!

– emlékezik Horváth Aladár.

Szerinte több síkja kell, hogy legyen a roma ügy képviseletének. Az egyik, hogy a törvényhozásban a cigány emberek a különböző világnézetű pártokban megjelenítenek egy cigány nézőpontot. „Abban, hogy egy gyerek se éhezzen, egy jobb- és baloldali ember is meg tud állapodni. Így gondolkodtunk akkoriban.” Emellett szükség volna a jól működő kisebbségi önkormányzatokra is, de Horváth szerint a cigányok önrendelkezése kudarcot vallott. Ennek a gyökerét egy a rendszerváltás előtt megfogalmazott elképzelésben látja, mely veszélyként tekint a cigányságra, és elfojtja, radikálisnak bélyegzi az öntudatos roma hangokat.

Báthory János a rendszerváltás előtt a Pozsgay Imre irányítása alá tartozó Nemzeti- és Etnikai Kisebbségi Kollégium cigányügyi felelőse volt, majd főhivatalnokként dolgozott az MDF-kormány idején. A nyolcvanas évek végén a magyarság egységesítéséről szóló dolgozatában azt ecsetelte, hogy „veszélyes gyújtó anyag” keletkezik, ha a romák öntudata találkozik a nyomorral. Ez ugyanis etnikai zavargásokhoz vezethet, ami szétszakíthatja a nemzet egységét. Báthory úgy látta, mivel megakadályozhatatlan a cigányság nemzetiséggé válása, az államnak a folyamat élére kell állnia: politikai eszközökkel, pozícióteremtéssel és pénzzel támogatni a hatalompárti cigány politikusokat, margóra szorítva a „radikálisokat”. Horváth Aladár szerint azóta is ez a gondolat határozza meg a mindenkori hatalom cigánysághoz való viszonyát: az állam mondja meg, hogy ki képviseli a cigányokat.

Horváth véleménye, hogy az 1993-ban hatályba lépett kisebbségi törvény is e doktrína szellemében született. A szabad választások után a cigányság és a többi nemzetiség akarata helyett – mely partneri pozíciót kívánt teremteni a nemzetiségi közösségek és a helyi önkormányzatok, valamint az állami szervek között – a Belügyminisztérium a saját szempontjait érvényesítette, ami alárendelt viszonyba helyezte a nemzetiségi önkormányzati rendszert. (24.hu)