h i r d e t é s

Lemondott Palkovics László

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Lemondott Palkovics László

2022. november 09. - 15:31

Palkovics László technológiai és ipari miniszter bejelentette lemondását – értesült a Telex több egymástól független forrásból. 

Palkovics László - Forrás: Béres Márton/Népszava

A minisztériumban már főosztályvezetői szinten is értesítették a munkatársakat az átadás-átvétel előkészítéséről. A távozás hátterében állítólag energiapolitikai véleménykülönbségek állnak.

Havasi Bertalan, Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnöke érdemben nem válaszolt a lap megkeresésére, de nem is cáfolta az értesülést. Palkovics László még nem reagált.

Palkovics László 2014-ben csatlakozott a harmadik Orbán-kormányhoz, előbb az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára volt, majd 2016-tól oktatásért felelős államtitkár lett. A negyedik Orbán-kormány egyik legerősebb embere volt eddig, tárcájának irányítása alá tartozik többek között az energiapolitika mellett az állami MVM, a hulladékkezelés, a közlekedés, klímaügyek, iparpolitika, technológiai fejlődés, foglalkoztatás és a környezetvédelem is, írja a Telex.

Az Index szerint távozásának hátterében az áll, hogy a kormányfő megváltoztatná a minisztériumi struktúrát, a közlekedés kikerülne a tárcától. Palkovics László utódja Lantos Csaba közgazdász lehet.

Palkovics László 2014-ben csatlakozott a harmadik Orbán-kormányhoz, előbb az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára volt, majd 2016-tól oktatásért felelős államtitkár lett.

Palkovics László a negyedik Orbán-kormány egyik legerősebb embere volt eddig, tárcájának irányítása alá tartozik többek között az energiapolitika mellett az állami MVM, a hulladékkezelés, a közlekedés, klímaügyek, iparpolitika, technológiai fejlődés, foglalkoztatás és a környezetvédelem is.

Tavaly januárban már egyszer felmerült Palkovics lemondása, akkor a 444 írt arról, hogy benyújtotta lemondását, de Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta neki, hogy ezt felejtse el.

Idén nagy visszhangot váltott ki, amikor menesztette az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnökét, Radics Kornéliát és a szervezet szakmai elnökhelyettesét, Horváth Gyulát, miután elmaradt az augusztus 20-i ünnepi tűzijáték, pedig az utolsó pillanatig volt esély viharra.

A zalai születésű Palkovics kemény ellenállás mellett végigverte a CEU kiűzését, az akadémiai kutatóintézetek átalakítását és a felsőoktatási modellváltást, most a kínai Fudan Egyetem magyarországi projektjét, illetve állítólag a reptér visszaszerzését kapta meg. Képességeit, munkabírását nem kérdőjelezik meg ellenfelei sem, ugyanakkor gyakran elhangzik vele kapcsolatban is a kérdés: a feladat-végrehajtásai mikor vetnek fel erkölcsi aggályokat. (Telex)