h i r d e t é s

Lehallgatókészüléket talált lakásán a román belügyminiszter

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lehallgatókészüléket talált lakásán a román belügyminiszter

2017. november 30. - 13:38

Egy fali telefoncsatlakozó mögé rejtett, lehallgatókészüléket talált bukaresti bérelt lakásában Carmen Dan román belügyminiszter - közölte csütörtökön a román média, a politikus egy előző esti bejelentésére alapozva.

Forrás: pixabay.com

A miniszter a - bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párthoz (PSD) közel álló - Romania TV hírtelevízióban számolt be felfedezéséről, amelyet elmondása szerint azért hozott nyilvánosságra, mert tagja a legfelsőbb védelmi tanácsnak (CSAT) és hozzáférése van a legszigorúbban őrzött államtitkokhoz, így a magánlaksértés esetében nemzetbiztonsági kockázatnak tekinthető.

A tárcavezető kihívta a rendőrséget, az ügyben a legfelsőbb ügyészség indított bűnvádi eljárást ismeretlen tettes ellen.

Ovidiu Marincea, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szóvivője cáfolta, hogy a SRI-nek bármilyen köze lenne a miniszter lakásán felfedezett szerkezethez, hozzátéve, hogy egy olcsó, 200-300 lejért (13-20 ezer forintért) internetről megrendelhető készülékről van szó. Szerinte ilyet sem a hazai, sem a külföldi hírszerző szolgálatok nem használnak, ezért feltételezhető, hogy azt egy magánszervezet szerelte be.

A SRI nem hallgatja le Románia belügyminiszterét, az ég szerelmére!

A SRI egy kémelhárítási szolgálat, amely elfogja a kémeket. A SRI nem telepít jogosulatlanok által leleplezhető technikát

- fakadt ki a Romania TV műsorában a szóvivő.

Hozzátette: a SRI is roppant súlyos esetnek tartja azt, hogy valaki a nemzetbiztonsági testület egyik tagja után kémkedik, és minden szakmai támogatást megad a nyomozati szerveknek a tettes leleplezéséhez.

A belügyminiszter lakásán talált lehallgatókészülék a PSD azon állítását látszik igazolni, hogy Romániában egy obskúrus háttérhatalom képviselői próbálják zsarolással, megfélemlítéssel félreállítani az ország demokratikus választásokon felhatalmazott vezetőit.

A PSD végrehajtó bizottsága két hete hivatalos nyilatkozatban ítélte el az országot irányító "párhuzamos államot" azt követően, hogy Liviu Dragnea pártelnököt újabb - immár harmadik - ügyben idézte be gyanúsítottként a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

(MTI)