h i r d e t é s

Legalább tízmillióért szállították el az autókat, amik útban voltak Erdogannak

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Legalább tízmillióért szállították el az autókat, amik útban voltak Erdogannak

2019. november 13. - 09:47

271 járművet szállítottak el biztonsági okokból Recep Tayyip Erdogan török elnök november 7-i látogatása előtt, közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Népszavával. - írja a 444.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Fischer Zoltán

Azt csak közérdekű adatigénylésért és több heti várakozásért cserébe árulnák el, hogy ez mennyibe került, de a lap számításai szerint legalább 10,8 millió forintba.Ezt a BRFK és az ATC Aircom Kft. által kötött szerződés alapján írják, amiből kiderült, hogy a cég 40 ezer forintért szállít el egy személyautót, 140 ezerért egy 3,5 tonna feletti teherautót, és 190 ezerért egy buszt. A 10,8 milliós összeg akkor jön ki, ha feltesszük, hogy ezúttal csak személyautókat kellett elszállítani. A cég megerősítette, hogy ők végezték el a feladatot, de a munkadíjat ők sem árulták el. 

Ahhoz képest, hogy múlt csütörtökön órákra káoszba fulladt a budapesti közlekedés Erdogan látogatása miatt, a rendőrség elég szűkszavú a témában. Aznap este mi is kérdéseket küldtünk az Országos Rendőr-főkapitányságnak, amire szombaton érkeztek meg a válaszok, de sajnos nem derült ki belőlük sok minden. Arra a kérdésre például, hogy hány rendőr volt szolgálatban, azt írták„a biztosításban megfelelő létszámú rendőr, a szükséges eszközök igénybevételével vett részt”.Nem derült ki az sem, mekkora költsége volt az összes biztonsági intézkedésnek, mert azokat még összegzik, és az ígéret szerint később adnak róla tájékoztatást. 

Budapest nyüzsgő főutcája az Erdogan-látogatás idején. Forrás: Twitter Fotó: Peter Murphy

Csütörtök este a budai közlekedők hosszú időn keresztül voltak kénytelenek a hidegben álldogálni, és arra várni, hogy az elnök konvoja elhaladjon a Margit körúton, felmenjen a Gül Baba türbéjéhez, majd lejöjjön onnan. Nem jártak a környékbeli villamosok, nem közlekedhettek az autók, és az emberek gyalog sem mehettek a dolgukra. 

Nagyon sok lezárás volt a török delegáció miatt Budapesten ezen a környéken túl is, kora délelőtt, amikor bejöttek a reptérről, felmentek a Várba, lejöttek onnan, és este kimentek a reptérre. Az Andrássy út teljesen megbénult, a földalatti is kiesett órákra, emberek nem léphettek ki az épületekből, rekedtek hosszú időre a metróaluljárókban, a gyalogosforgalmat is korlátozták. 

Csécsi Soma , a BRFK szóvivője pénteken azt mondta az MTI-nek, hogy a nagy lezárásokra Erdogan „akadálytalan és biztonságos” haladása miatt volt szükség, ráadásul  

a török elnök Budapest közúthálózatának mintegy 94 ezred százalékán közlekedett, és 15 kerületet nem is érintett.

444.hu